OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Itt tele van a hócipőm az egyházunk töketlenkedésével. És a kettőt egyébként is nem tudom összeilleszteni. Mert már túl sok pénzt kerestem akkor, tehát nagyon csúnyán fogalmazok, túl sok pénzt vettem magamhoz, hogy én még itt az egyházzal töketlenkedjek. Picit disszonáns volt talán néha a szószékre fölmenni, de azért azt gondolom, hogy nem kellett, nem hirdettem olyat, amit nem gondoltam volna komolyan. (1/21) A fent idézett lelkész egyházból való kilépésének több oka mellett ez egyik éppen a gazdagság és a lelkészi hivatáshoz kapcsolódó képzetek összeegyeztethetetlensége volt.?? Hasonló feszültség vezetett egy másik lelkész gyülekezetváltásához is: És ebben a faluban pályázatos pénzen emelt szintű, nagyon szép parókia épült. Nem szívesen laktam ebben a parókiában, mert körülöttem nem ez volt a valóság. (2/14) Bár a lelkészinterjúk száma alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, úgy tűnik, mintha az egyházban informálisan létezne egy, a mai társadalmi körülmények között ideálisnak vélt életszínvonal. Ennek mértékéről nincsenek adataink, de az interjúkból kiderül, hogy ettől a normál nívótól való nagyobb eltérés (akár pozitív, akár negatív irányban) jelentős feszültséget szül a lelkész és környezete, lelkész és lelkész között, és a lelkész belső világában egyaránt. A pénz mint deficitmotívum Számos motivációs elmélet elmondja azt, hogy a pénz önmagában nem motivátor, tehát egy bizonyos szint felett már nem lehet a pénz mennyiségével motiválni.6t Maslow elmélete szerint emberi szükségleteink hierarchiába rendeződnek, és ha egy szükséglet kielégül, akkor egy magasabb szintű szükséglet kielégítésére fogunk törekedni: , A különböző alapszükségletek hierarchikus rendben kapcsolódnak egymással oly módon, hogy az egyik szükséglet kielégítése és ennek nyomán beálló eltűnése a színpad közepéről nem valami nyugalmi állapotot vagy sztoikus apátiát eredményez, hanem egy másik »magasabb« sziikséglet is említi Jézus. Vö. W. Bauer: Griechisch—deutsches Wörterbuch zu den Schriften des Neuen Testaments und der frühchristlichen Literatur, Berlin, New York, Walter de Gruyter, 1988, 994.; F. Karrenberg: Geld - IV. Sozialethisch, in Die Religion in Geschichte und Gegenwart — Handwörterbuch für Theologie und Religionswissenschaft, Zwieter Band, D-G, Tübingen, Mohr, 1980, 1318-1320.,1319. 363 Josuttis: Der Pfarrer ist anders, 157. 364 Fodor Laszlé: Gazdasdgpszicholégia, Budapest, Noran Libro, 2013, 182. 132