Oldal 125 [125]
OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA társadalmi, gyülekezeti, családi és személyes életünkben Isten munkájának színterét lássuk. Hívő emberként erőforrásainkat és megküzdéseinket tekintve is vannak olyan eszközeink, amelyek a szekuláris megküzdési stratégiákhoz képest plusz lehetőségeket hordoznak, hiszen az élethelyzetekhez való viszonyulásnak kulcsszerepe van abban, hogy megkiizdési helyzetnek érzékeljiik-e az adott helyzetet.* S attól függően, hogy veszteségként, kihívásként könyveljük el, vagy veszélynek látjuk, következik a másodlagos értékelés, aminek során felbecsüljük saját lehetőségeinket és képességeinket. Mérlegelve azt, hogy vajon meg tudunk-e felelni az adott helyzetben, keresünk erőforrásokat, illetve eszközöket a megküzdésünkhöz. Az Istenben hívő ember számára mindig adott a lehetőség, hogy új és a lehető legmagasabb perspektívából keresse helyzetének értelmezési lehetőségeit." Az eddigi életemet nem a megszokott, eddig jól bevált (vagy éppen nem bevált) forgatókönyv szerint értelmezem, hanem Isten országa történetének részeként rendezem újra életem dolgait. ,Így már nemcsak az az ember vagyok, aki különböző szenvedéseken ment át, küzdött élethelyzetekkel, s ráébredt az élet töredékes voltára. Hanem úgy tekinthetek önmagamra, eddigi, s ezutáni utamra, mint Isten megtalált gyermeke. Az Isten gyermekeként értelmezett élettörténet »sikeressége«, az ember elismert volta független a társadalmi, sőt akár az egyházi elvárásrendszerektől is." Az alábbi interjúrészletben olvashatjuk, hogy, amikor egy lelkész egy gyülekezeti építkezéssel kapcsolatban került megküzdési helyzetbe, mekkora erőt adott neki Istenbe vetett bizalma. Beszámolója szerint, amíg a gyülekezetben egyesek veszélyként, ő kihívásként értelmezte az építkezés okozta nehézségeket: Felnyerítettek a presbiterek, hogy ugyan már itt? Évtizedek óta nem történt semmi. Mondom, majd leülünk akkor, és megbeszéljük. És tényleg ott ültünk egy év múlva a hálaadó istentiszteleten és megkérdeztem a presbitert, hogy na, most mi a véleménye erről? És nem nagyon tudott mit mondani, de nem is kell. Nem is azért történtek meg a dolgok, mert, hogy kell, csak ha az ember hittel megy bele a dolgokba, akkor Isten vele megy. Az a baj, hogy, amikor az ember elkezdi kiásni a saruját, meg a tarisznyáját, meg a másik felsőruháját, hogy lehet, hogy Jézus azt mondta, hogy ezeket ne vigyük magunkkal, de azért mégis csak jó lesz ez majd, esetleg magam után küldetem. Ez nem működik. Tehát nagy tusakodás ez, és sok belső harc, ami mindig megrémített. Én fontosnak tartom, hogy ettől én megkíméltem a családomat. A feleségemnek 34: & Horváth-Szabó Katalin előadása nyomán. D. Capps: Reframing — A New Method in Pastoral Care, Minneapolis: Augsburg Fortress, 1990. Siba Balazs: Life Story and Christian Metanarration — The Importance of the Research Results of Narrative Identity to Practical Theology, Budapest, Karoli Gaspar University of the Reformed Church in Hungary — L’Harmattan, 2013, 152. 34. ÉS 34. a 124
