OCR Output

A LELKÉSZI SZOLGÁLAT ÉS A MAGÁNÉLET KAPCSOLATA

, felhasználható erőtartalékainkat", akkor a kiégés kockázata erősödik." Kovács
Bernadett doktori értekezésében így definiálja ezt a jelenséget: , A kiégettség
olyan állapot, amely hosszú időn át, lassan, de folyamatosan alakul ki. A túl¬
erőltető célok, normák elérésére való folyamatos törekvés, a társadalmi elvárás
idővel felmorzsolja az érintettek testi és lelki egészségét. Az érzelmi életben
eluralkodik a stressz."??"

Lehetnek olyan körülmények, amelyek között tartósan élve felélheti az em¬
ber erőforrásait és védtelenebbé válhat egy-egy trauma esetén a kiégésre. Ilyen
reményvesztett és veszélyeztetett helyzetekre utal a következő interjúrészlet:

Nagyon sok fiatal lelkész kiégett vidéken, meg el kellett temetni a falut, meg, ha a falu
elszegényedik, akkor kész. Tehát, hogy nem lehet ott gyülekezetet építeni, ahol meg¬
halnak az emberek. (3/72)

A kiégés veszélye azonban nemcsak környezeti kilátástalanságból adódhat, hi¬
szen olyan gyülekezetben is elérheti a lelkészt a kiégés, ahol a feladatok meny¬
nyisége túlnő a személyes teljesítőképesség határain. A kiégettség szindrómáját
folyamatként írhatjuk le, melynek lefolyása élethelyzettől és személyiségtől füg¬
gően különböző módon jelentkezhet. ?! Freundenberger nyomán a jelenség stádi¬
umait egy tizenkét lépcsős folyamat modellje szerint is leírhatjuk.?? A szakaszok
nem határolhatók el élesen egymástól, illetve nem mindenki megy át az összes
szakaszon, de ez a megközelítés segít abban, hogy a tünetek súlyosbodásának
növekedési folyamatát nyomon kövessük.???

1. szakasz: A bizonyítani akarástól a bizonyításkényszerig. Természetes em¬
beri igény, hogy a talentumainkat a lehetőségeinkhez képest minél inkább
használjuk, de ha ez a perfekcionizmus kényszerévé válik, akkor a testi-lelki
egészség is veszélybe kerülhet. (, Most még bizonyítanom kell, de egy év
múlva már lesz időm lazítani.")

32!

e

Németh: Pásztorálantropológia I., 418.

Kovács Bernadett: A vallásososság/spiritualitás protektív szerepének vizsgálata a kiégéssel kap¬
csolatban, PhD-értekezés, Debrecen, Debreceni Egyetem, BTK, 2010, 48.

A segítő munkát végző személyeknek nehéz észrevenniük és elfogadniuk, hogy nekik is lehet
segítségre szükségük. A vallásos embereknek bizonyos értelemben könnyebb, mert van forrásuk,

33

S

331

amiből újra meg újra meríthetnek. Bizonyos értelemben viszont nehezebb is, mert, ha megfárad¬
nak, vagy tapasztalják a kiégés tüneteit, úgy élik meg, hogy hitük is megkérdőjeleződik." Kovács:
A vallásososság/spiritualitás projektív szerepének vizsgálata a kiégéssel kapcsolatban, 51.

H. J. Freudenberger — G. Richelson: Burnout — The High Cost of High Achievement, New York,
Anchor Press, 1980, 122. V6. Hézser Gabor: Miért? 85-90.

333 'T. M. H. Bergner: Burnout — A kiégés megelőzése 12 lépésben, Miskolc, Z-Press, 2012, 43-44.

33:

Ss

119