A határon élés és a határok átlépése a lelkészi munka része.?? A lelkész az, aki¬
nek az élet nagy átmeneteiben a családok mellett van alkalma megállni, akár
esküvőre készülő pároknál, gyermekáldás kapcsán a kereszteléskor, betegágynál
vagy gyászban. Egy-egy lelkigondozói beszélgetésben más emberek titkainak és
vágyainak belső szobájába léphet és támasza lehet útkeresőknek és krízisben
lévőknek. Határátlépő a lelkész abban az értelemben is, hogy különböző társa¬
dalmi osztályok sajátos miliői nyílhatnak meg számára, a mélyszegénységben
élőktől a helyi társadalom gazdasági elitjéig lehetnek kapcsolatai.?" A legfon¬
tosabb határátlépés azonban, ami egy lelkész szerepéhez kötődik, az a transz¬
cendens felé való nyitottság és a közösség buzdítása az excentrikus, Istenre fi¬
gyelő életre." Különleges és feszültséggel teljes életállapota ez a lelkésznek: bár
az Isten szeretetét hirdeti, de ezt emberi korlátai között teszi. Isten határtalan
szeretetének és határozott igazságának hirdetése egy határok nélküli világban
külön feladat elé állítja a lelkészt, miközben a saját és családja határait is
tiszteletben kell tartania és védenie kell. Zygmund Bauman kifejezésével élve
a kultúra és az élet , cseppfolyóssá" válásával a korábbi társadalmi normák már
nem evidensek.?§ A ma embere számára az internet térhódításával a magán¬
szféra határai elmosódnak, a szabadidőre igényt tart a munkahely és az emberi
viszonyok számos területén tapasztalható a határnélküliség. Az élménytársada¬
lomban az egyház is egyfajta szolgáltatássá válik sokak szemében. Mindeköz¬
ben a lelkész a határtalan szeretet nevében könnyen a határok nélküli elvárások
után mehet, még akkor is, ha a szolgálat áldozatvállalása megbetegítheti őt ma¬
gát, vagy közvetlen környezetében valakit." Szarka Miklós ezzel kapcsolatban
így figyelmeztet: , Az egyház igehirdető szolgái szolgálatvégzésük közben nem
válhatnak sem a szolgálat, sem a gyülekezet, sem a családi élet áldozataivá."??
A határtalan szeretet és a határnélküliség dilemmája számos lelkészinterjúban
előkerült.
A stressz nem önmagában rossz, hiszen az élet része, de ha huzamosabb ide¬
ig és nagymértékben vagyunk kitéve olyan hatásoknak, melyek kimeríthetik
323 Josuttis: Die Einführung in das Leben, 34.
324 Friedman: Nemzedékről nemzedékre, 306.
325 A. R. Morton: A határon élni, in Karasszon István (szerk.): , Hálával áldozzál..." — A Károli
Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara tiszteletbeli doktorainak tanulmányai a 150.
evfordulö ünnepen, Budapest, 2005, 377-389., 386.
36 Z, Bauman: Liquid Life, Cambridge, Polity Press, 2005, 2.
327 Friedman: Nemzedékről nemzedékre, 238.
328 Szarka: Lelkipásztor házaspárok kapcsolati konfliktusainak kezelése, 230.