Friedman állítása szerint a családi és a munkahelyi rendszer között az átjárha¬
tóság egyik hivatásban sem olyan folyamatos, mint éppen a parókus lelkészek
családjai esetén: , Minden más hivatásnál erősebben kapcsolódik egymásba a lel¬
kipásztorok életében a munka- és a családi rendszer, és az egyik rendszerben
bekövetkező jelentős változás gyorsan megbonthatja a másikban az egyensúlyt.
De még ez a különbség sem teszi a lelkészcsaládot , mássá". Sőt, azt jelenti, hogy
az általános egészség fenntartásához a szelf, azaz az egyén öndifferenciációjára
még nagyobb szükség van." Sajátos módon a gyülekezeti lelkész családja része
a lelkész munkahelyi rendszerének. A gyülekezetben nemcsak a lelkész vállal
szolgálatot, hanem a családja is akarva-akaratlan a szolgáló közösséghez tarto¬
zik. A lelkészcsaládoknak — a gyülekezet nagy családjának részeként, mint egy
központi alrendszernek — megbecsültséget, szeretetet, bizalmat előlegez meg
a közösség: , A lelkipásztorok pszichés szerepsajátossága az, hogy a közösség
értékhordozó emberei." Mint értékhordozó a külső és belső elvárások szintjén
a lelkész egyben mintaapa, a lelkészfeleség minta az áldozatvállalásban, a lelkész
gyerekei minták a templombajárásban és önkéntességben a kortárs csoportok
számára. Sajátos módon egyes gyülekezeti tagok az elvárások mértékét tekintve
általában többet várnak el a lelkész családjától, mint a saját családjuktól. Fried¬
man a lelkészcsalád pozíciójából adódó hátrányokat és előnyöket a következő
módon látja: , A gyülekezeti tagok nemcsak magasabb elvárással vannak lelki¬
pásztoruk családjával szemben, mint a sajátjukkal, de még a lelkipásztor szentsé¬
géből is jut azokra, akik családi kapcsolatban vannak vele."?" Így szemlélve a lel¬
készi szolgálat nemcsak energiát visz. A közösség szeretetét, a megbecsültséget,
a bizalmat mint alapvető emberi szükségleteket megélheti a lelkész egy szerető
közösségben. Egyik lelkész így vall a szolgálat , költségeiről" és , megtérüléséről"
pszichés szinten:
Most éppen szerda-csütörtökön feleségemnek meg nekem, kettőnknek 38 alkalma
van 2 napra. Most ez egy ilyen időszak. Ki kell szállni a mókuskerékből, de azért
bírjuk, mert nagyon sok örömünk van. [...] egy külön ajándék, hogy hetente min.
2 lelkigondozói beszélgetésem van. Tehát megkeresnek sokan. Feleségem látogat