OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA A továbbiakban annak járunk utána a lelkészinterjúk tükrében, hogy a családi rendszer és a gyülekezeti rendszer hogyan törekszik arra, hogy az egyensúlyi állapotot fenntartsa és krízis esetén újra létrehozza. A családi rendszer terhelhetősége Ha egy családi rendszer jól működik, akkor a családban élőknek sikerül olyan erős kapcsolatot ápolniuk egymással, hogy krízis esetén a családi hálózat — mint egy ,védőháló" — emocionális vagy akár anyagi segítséget is nyújthat tagjainak. Az erős összekötöttségben az érzelmek, lelkiállapotok is erősebben hatnak közvetlen környezetünkre, legyen az entrópiacsökkentő nyugalom, boldogság, vagy éppen lelki mélység, megoldásra váró probléma. A lelkészinterjúk is azt mutatják, hogy a házastársak közötti kapcsolat az Istennel való kapcsolat mellett az egyik legfontosabb lelki támasza lehet a lelkésznek/lelkésznőnek: .. bizalmi légkör a feleségemmel, tehát mindent, mindent megosztok vele. A lelkigondozói beszélgetéseim mélységeit, titkait ugye nem lehet, de ami ezen túl van. (12/28) A házasság az az alapvető emberi kapcsolat, amelyre minden későbbi családi kapcsolat épül, ehhez képest definiálódik majd a házastárs családjával, gyermekekkel, unokäkkal es a csaladon kiviiliekkel valé viszonya.*™ A lelkész/né házastársi kapcsolatának szakítószilárdságát folyamatosan próbára teszi a gyülekezeti szolgálat. A házastárssal való lelki szövetséget — bár természetesnek látszó kapcsolat a házaspár számára — tudatosan ápolni kell." Különösen akkor, ha a házastársi— családi kapcsolatok ápolására nem jut közös idő. Ez tükröződik egy nagy gyülekezet lelkészének beszámolójában is: És neki [feleség] ugye, ő nem lelkész végzettségű, tehát neki világi állása van, dolgozik is; és az életünk az fordított, mint a normális emberek élete, mert amikor, úgy értem, hogy [...] aki reggel elmegy dolgozni, délután hazamegy, nálunk ez sokszor fordítva van, hogy amikor ő hazajön, akkor én eljövök, mert esti program, gyülekezeti bibliaóra, akármi. Hétvége az ugyanez. Tehát másnak a hétvége a pihenés, a család, rendszertanhoz, in K. Bleicher (szerk.): A szervezet mint rendszer, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1979, 36.; Ludwig von Bertalanffy: General System Theory — Foundations, Development, Applications, George Braziller, New York, 1968. 304 V. Satir: A család együttélésének művészete — Az új családműhely, Budapest, BFI, 1999, 111. 305 Horváth-Szabó: A házasság és a család belső világa, 41. 112