OCR
A TEOLÓGIAI KÉPZÉS ÉVEI — FELKÉSZÜLÉS A LELKÉSZI SZOLGÁLATRA A teológiai oktatás ezeket tartja legfontosabbnak, de a teológiának a verbális és a logikai intelligencia fejlesztésen túl a zenei készség, illetve az inter- és intraperszonális intelligenciák területeivel is foglalkoznia kell. A lelkipásztori identitás szempontjából mint teológus fontos, hogy , okos" ember legyen, mint vezető fontos az, hogy tudjon kapcsolatot teremteni és ápolni, de fontos az is, hogy Istennel való személyes kapcsolat megélője és szószólója legyen a gyülekezetben (intraperszonális intelligencia). Ennek a belső megélésnek és istenkapcsolatnak példája ez egyik lelkész vallomása: Szembesültem azzal, hogy nem az a fontos, hogy kik veszik körül az embert, hanem az a fontos, hogy milyen úton indul el. És a teológia számomra mindig is egy olyan dolog volt, ami sok tekintetben meghatározó volt ugye, tanulmányi szempontból is, leginkább abból a szempontból, hogy lássam azt, hogy mennyire fontos erős szövetségben lenni Istennel. Mert nem az egyház fogja megtartani az embert, hanem az Isten. (7/1) Valljuk, hogy a lelkészt alkalmassá Isten teheti a szolgálatra, de emberi szinten léteznek olyan kompetenciaterület, melyeket a teológiai oktatás kapcsán szem előtt lehet tartani.?% Ezt a ,kompeteciatérképet” szemléltetem a kôvetkez6 äbrän: kognitív tudás csoportok vezetése lelkészi működés interperszonális kompetencia intraperszonális kompetencia közösségi élet 285 R. W. Pazmiiio: By What Authority Do We Teach? — Sources for Empowering Christian Educators, Grand Rapids, Baker Book House, 1994, 120. 286 Az ábra saját szerkesztés. A kompetenciatérkép alapja az Istennel való személyes kapcsolat, Hans-Jürgen Abromeit így fogalmaz: , A spirituális ember életének tartópillére Istenhez való viszonya. Ez különféleképpen nyilvánul meg az imádságban és a munkában. A spiritualitás nem 105