OCR
MEGTÉRÉSÉLMÉNYEK A LELKÉSZINTERJÚK TÜKRÉBEN a hagyományt, már Keresztelő János és Jézus is megtérésre hívó szóval kezdi meg szolgálatát: , Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!" (Mt 3,2). Pál a megtérést a megigazulással kapcsolja össze: , Azért küldelek el, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az én bennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek" (ApCsel 26,18). János pedig az újjászületéssel azonositja: „Ha valaki újonnan nem születik, nem látja meg Isten Orszägät” (Jn 3,3). Mindegyik esetben radikális fordulatról van szó, amely Jézus Krisztus személyére irányul. A megtéréshez kell őszinte bűnbánat: , Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek" (ApCsel 3,19), de alapvetően Isten jósága az, ami megtérésre indít: , Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? Vagy megveted Isten jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?" (Róm 2,4 kk.) A megtérést Isten munkálja, de az ember szabad a felkínált lehetőség elfogadására vagy elutasításra. , Az ember hozza a döntést, de isteni késztetésre, ösztönzésre, indításra.""" A megtérés kifejezés „holdudvarähoz”, gondolatköréhez tartozó szavak nagyon sokféle érzéssel párosulhatnak minden ember életében."! Ahogy az egyik interjúalany fogalmaz: Úgy gondolom, világosan látható az evangéliumokból, hogy Jézusnak, nincs két egyforma lelkigondozói beszélgetése, nem olvasunk két egymással pontosan megegyező megtérésről, gyógyításról. Azért van ez így, mert Jézus tudta, hogy minden ember egyedi. Aki módszertanokat használ, félő, hogy , beteszi a fiókjaiba az embereket". Az a baj, hogy annyi fiók kellene, ahány ember van. Sokkal nehezebb Isten Lelkének vezetésére és a másik emberre hangolódni módszerek, kész mondatok, klisék alkalmazása helyett. (15/17) A megtérés valláslélektani megközelítésben William James, E. D. Starbuckkal együtt a megtérést az egyik legfontosabb vallásos élménynek tartja. Annak okaként egy sajátos , tudathasadást""?? jelöl meg. Az ember életében mindig gondolatrendszerekhez kötődik, s ennek mindig van egy kialakult középpontja (habitual centre of personal energy).'** 19 Boross: A megtérés és újjászületés, 303. Vasady Béla: Girgesohn Károly élete és munkássága, Debrecen, 1929, 61. Vető Lajos: Tapasztalati valláslélektan, Budapest, Evangélikus Egyetem Sajtóosztály, 1988, 38. W. James: Essays in Pragmatism, New York, Halfner, 1911, 89. 191 192 193 67