AZ IFJÚKOR KÉRDÉSEI A HITFEJLŐDÉS SZEMPONTJÁBÓL
mert sajnos ezt látom, hogy sokszor erről szól az egyházi iskola, hogy ilyen teljes
képmutatásba fullad az egész. Tehát ők ezt talán megérezték bennünk, hogy nem így
vagyunk ott közöttük, hanem teljesen más hozzáállással, tehát jól müködött. (18/43)
Egy fiatal szavaival élve: , El kell döntenem, hogy hová tartozom, hogy a hívők¬
höz, vagy inkább a normális életbe." Röviden így összegezhetnénk a számos
serdülőkori dilemma közül azt, ami a vallási élet szempontjából meghatározó.
A lelkészinterjúk többségében e dilemma kapcsán a vallásos közösség mellett
köteleződtek el, de mint a későbbiekben látni fogjuk az egyetemi évek alatt és
később az egyházi szolgálat során a kötődés kérdései újabb színt és hangsúlyt
kapva, de vissza-visszatérnek." Az ifjúsági közösségi háttér kiemelkedő szerepe
ugyanakkor rámutat arra is, hogy a konfirmáció sosem áll önmagában, hanem
többnyire egy hitoktatási folyamat állomása. Fontos lenne tehát azt a szemléletet
elsajátítani, hogy ne a hitoktatás végének, hanem az ifjúsági munka kezdetének
tekintsük a konfirmációt, hiszen ez a módszereit tekintve nem hagyományos
oktatást, hanem közösségszervezést, életkérdések előtérbe kerülését is jelenti
a hitvallások és a Káté megismerése mellett." A fiatalok számára, de éppúgy
minden más korosztály számára is megküzdendő kérdés a hitbeli elköteleződésé.
A konfirmációs fogadalomtétel lényegében egy ilyen döntés közösség előtti
kifejeződése; így valójában üdvözölnünk kell, valahányszor egy fiatal komolyan
szembenéz ennek a személyes következményeivel, és nem csupán egy türelemmel
viselendő hagyományt, vagy egy csupán túlélni, átvészelni szükséges iskolán
kívüli feladatot lát a konfirmáció gyakorlatában vagy az ifjúsági csoportban való
részvételben.
185 Ez a mondat egy fiataltól származik, aki a 2013-as mezőtúri Csillagpont Református Ifjúsági
Találkozón így foglalta össze vallási önazonosságának dilemmáját. Csillagpont — a záró is¬
tentiszteleten vetitett film, http://www.youtube.com/watch?v=k2SeA_GzCbk (Letöltes: 2014.
december 1.)
186 Ennyiben egyet erthetünk McAdams-sel, aki Eriksonnal ellentetben nem tekinti a serdülökort,
illetve a fiatal felnőttkort az identitäskepzes fö időszakának, hanem az egész életen átívelő fo¬
lyamatnak tartja. Vö. D. P. McAdams: Power, Intimacy, and the Life Story — Personological
inquiries into identity, New York, Guilford Press, 1985, 18.
187 Nagy Istvan: A konfirmáció gyakorlata egyházunk életében, in Bodó Sara — ifj. Fekete Karoly
(szerk.): Katechetikai és valláspedagógiai szöveggyűjtemény, Debrecen, 1998, 199.