OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA [A lelkész] Bonhoeffer idézeteket hozott nekünk az ifikre az igékhez, és ilyeneken tépelődtünk, meg rágódtunk, meg gondolkodtunk. Szóval, hogy ott valami történt akkor, valami jó abban a csapatban. Abszolút lett ennek az ifinek egy magja, tehát, hogy tulajdonképpen nem tudom, lett 18 emberből egy 8-9 ember, aki ilyen baráti csapatként állt egymás mellé. És voltaképpen az elkövetkező éveimet ezek az emberek, meg ezek a barátságok határozták meg. (2/8) Ami sokszor veszélye az ifiknek, hogy ilyen nagyon kegyes, beborult, szűklátókörű csoport, de ez itt nem volt, hanem abszolút a világra nyitottan és mégis hívő embereket összeszedve. És ezért volt nehéz elmennem [a középiskolába], mert kiestem a körömből és azt éreztem, hogy sz"" minden, nem tudtam velük azonosulni, mert én tudtam, hogy mit hagyok ott, és minden nap, minden órájában húztam a strigulát, hogy még hány óra, hogy hazaérjek és az én csapatommal lehessek. (4/12) A lelkészinterjúk tükrében elgondolkodtató: az iskolai kereteknél informálisabb és szabadon választható csoportok hoztak nagyobb érzelmi kötődést a fiatalok életében. Az egyházi iskolák növekvő száma mellett fontos szempont kell legyen a közösségépítés informálisabb rendszereinek megerősítése, gyülekezeti és kollégiumi, illetve mozgalmi csoportok támogatása." Az iskola az egyházi ifjúsági munka szempontjából nézve is fontos közösségteremtő helyszín a gyülekezet mellett. Az iskolahálózat így nem csupán a hazai oktatás megkerülhetetlen szereplője, hanem az egyház ifúsági munkájának is fontos szegmense. Az iskola célrendszere azonban más, mint a gyülekezeti közösségé; a felekezeti iskola áldásai mellett egyben kihívást is jelent az egyház számára, hogy a fiatalokat az iskolai közösség mellett gyülekezetekbe is integrálni tudja. Egy lelkész így vall a formális iskolai nevelés lehetőségiről és veszélyeiről a serdülő korosztállyal: Egyszerűen láttam azt, hogy mennyire ez a fajta, szerintem rossz egyházi iskola modell mennyire elidegeníti a fiatalokat az egyháztól. És nekünk ennek ellenére kellett ott valamit produkálni, de produkáltunk, most úgy értem, hogy adtuk magunkat, még azt is ki merem mondani, hogy jól is csináltuk, amit csináltunk. Például nem volt ifi, és egy pár hónapon belül egy kb. 20 fős ifi jött létre. Mert érezték talán bennünk a gyerekek, hogy mi nem azzal a lelki igénnyel lépünk fel, hogy mi vagyunk a nagytiszteletű úr, és akkor álljál vigyázban, és akkor viselkedjél, és ne merd elmondani, amit gondolsz, 184 Siba Balázs — Hámori Ádám: Bevonódás vagy kikonfirmálás? A konfirmációs munka mint az ifjúsági misszió eszköze — kutatások tükrében, Igazság és Elet, 2015/1, 138-147., 147. 64