OCR Output

A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA

egyetemi években pedig saját maga választja, hogy kikkel van együtt és tanul, merre
viszi tovább az élet. Ezt a pozitív megerősítést tudom mondani. A negatívra talán azt
tudom mondani, hogy volt egy élményem, hogy valamiért az iskolában talán éppen
ez a sztori volt, amit az előbb említettem. Mentem be az édesanyámhoz, aki éppen
dolgozatot javított, hogy el akarok mondani valamit. És édesanyám csak azt válaszolta,
hogy most nem ér rá, ezt még be kell fejeznie. De én ezen annyira megbántódtam, hogy
utána nem is akartam elmondani semmit. Volt a leválásnak egy ilyen nehéz élménye,
ami sokáig forrongott is bennem, egész középiskolai szakaszban így tüskeként hordoz¬
tam. Újra meg újra emlegettem az anyukámnak, hogy de te azt mondtad, hogy nem
érsz rá, és akkor én most nem is akarom ezt mondani. A mai eszemmel már tudom,
hogy ez nagyon természetes dolog volt, és ennek be kellett következnie, hogy az ember
leváljon a szüleiről. (16/21)

A lelkészek beszámolói alátámasztják, hogy ebben az életszakaszban az egyéni
identitással kapcsolatos kérdések előtérbe kerülnek. Ennek az életszakasznak
a vizsgálatához Erik H. Erikson elmélete nyújthat fontos támpontokat. Erikson
az ember egész életútjának a vizsgálatára vállalkozott. Szerinte az emberi élet
nyolc pszichoszociális szakaszra bontható, s mindegyik szakasz egy alapellent¬
mondásra épül. Az alapellentmondás két pólusa nem úgy jelenik meg, hogy
az egyiknek le kellene győzni a másikat. A cél nem a győzelem, hanem az egyen¬
súlytalálás."§ Rendszerének egyik kulcsfogalma a krizis, „amely nem egy kataszt¬
rófa fenyegetésére utal, hanem fordulópontot jelöl, illetve sorsdöntő Eletszakaszt,
melyet növekvő sérülékenység és feszültség jellemez, amely forrása lehet alkotó¬
erőnek és meghasonlottságnak egyaránt. A krízis megoldása a fejlődéshez vezet,
meg nem oldása azonban regressziót szül."""

Mint az 1. táblázat is mutatja, az V. szakaszban , több fronton" kell a serdülő¬
nek helyt állnia. A serdülő szembesül felnőtt feladatokkal, s az ehhez szükséges
szociális identitás megszerzésén fáradozik. A szülőktől való leválás már a ser¬
dülőkor elején megkezdődik. A gyermek fokozatosan leépíti a készen kapott
világképet, s megkérdőjelezi azt. A másoktól kapott formák összetörése történik,
ez a sajátos regresszió az út ahhoz, hogy később a serdülő önmaga önállóan alkos¬
sa meg identitását. , Kétségbe vonja eddigi én-képét, találkozik a magány, a szé¬
gyenérzet, a bizonytalanság, a reménytelenség, a bűntudat, a kisebbrendűségi
érzés problémájával. Nem áll össze számára a világ. Újraélednek a már megélt

156 E. H. Erikson: A jelenkor kérdései: az ifjúság, in Kardos Katalin (szerk.): Fejlődéslélektani olva¬
sókönyv, Budapest, Tertia, 1997, 109-121, 119.

187 E. H. Erikson: Az emberi életciklus, in Kardos Katalin (szerk.): Fejlődéslélektani olvasókönyv,
Budapest, Tertia, 1997, 27-43, 27.