OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA könyve inspirált engem és Hámori Ádám kollégámat arra, hogy egy lelkészkutatást hazánkban is fontos és esedékes lenne elkezdeni." A Dana Fearon és Gordon Mikoski által szerkesztett könyv gyülekezeti szolgálatot elhagyó lelkészekkel készült interjúk esettanulmányait tartalmazza azzal a céllal, hogy a teológiai hallgatók szemináriumi keretben közösen reflektálhassanak a felmerülő élethelyzetekre, kérdésekre. Az eredeti koncepció ebben a lelkészkutatásban két területen is jelentősen változott: az egyik, hogy nemcsak kilépő lelkészekkel készült interjú, a másik pedig, hogy nem csupán egy szöveggyűjtemény készült, hanem a lelkészek gondolatai mintegy párbeszédbe kerültek a tudományos elméletekkel." Azok a kérdések, amelyeket a következő alfejezetekben tárgyalni fogok, a lelkészinterjúk szövegeiből és a lelkészek által feltett kérdésekből származnak. Az összesen mintegy 33 lelkipásztorral készült interjú, melyet a teológiai hallgatók készítettek 2013—2015-ig három éven át a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának őszi szemeszterében az egyházszociológia szemináriumon belül valósult meg három körben. Az interjúk előre megadott szempontok alapján készültek, a kérdéssort Hámori Ádámmal közösen állítottuk össze (lásd melléklet). A kérdéssor használata mellett azért döntöttünk, mert a lelkipásztori életpálya főbb csomópontjaira, aspektusaira voltunk elsősorban kíváncsiak, és egy tisztán narratív módszerrel nem biztos, hogy lelkészek reflektáltak volna a teológiai képzésre vagy egyéb témákra. A kérdéssor nem volt zárt, a hallgatók vonalvezetőként használták, nem akartuk korlátozni a válaszok spektrumát, illetve az interjú életszerűségét. A hallgatók elméleti felkészítésen és próbainterjún vettek részt. Visszajelzéseik alapján személyesen is sokat adott nekik egy-egy ilyen találkozás, illetve a lelkészek is nyitottak voltak egy-egy ilyen beszélgetésre. A kutatásban közreműködő lelkipásztorok nem csupán gyakorlati tapasztalatok megszerzésében segítették a lelkész- és vallástanár-képzésben részt vevő hallgatóinkat, de értékes meglátásokkal is gazdagították az egyházról alkotott képünket, valamint egyházunk szociológiai, szervezeti sajátosságairól so meglévő ismereteinket. Youth, Religion and Confirmation Work in Europe: The Second Study (Konfirmandenarbeit erforschen und gestalten: Volume 7.), Gütersloh: Gütersloher Verlagshaus, 2015, 266—279. 84 H. D. Fearon - G. S. Mikoski: Straining at the Oars - Case Studies in Pastoral Leadership, Michigan, Grand Rapids, 2013. A kilépő interjú számos hasznos szempontot adhat annak a szervezetnek, ahonnan kilép az alkalmazott. Általában nagyobb cégek szokták alkalmazni. Kutatás az egyházi szolgálatból való kilépése kapcsán lásd: Kamarás István: Júdások vagy Péterek? — Religiográfia a pályaelhagyó papokról, Dabas, Egyházfórum könyvek 14., 1992; D. R. Hoge — J. E. Wenger: Pastors in Transition — Why Clergy Leave Local Church Ministry, Garnd Rapids, Eerdmans, 2005. 30