OCR Output

ELŐSZÓ

Az utóbbi években három olyan impulzus is ért, melyek arra indítottak, hogy
a lelkipásztori szerep és identitás kérdéseivel foglalkozzam. Tulajdonképpen nem
én kerestem a témát, hanem a téma talált meg engem:

— Négy évvel ezelőtt Hámori Ádám kollégámmal azon ötleteltünk, hogy
az egyházszociológia szeminárium milyen kutatással foglalkozzon, és a kö¬
zös gondolkodás eredménye lett az, hogy három éven keresztül mintegy
harminchárom református lelkipásztorral készült szakmai életük kapcsán
életinterjú.

— Három évvel ezelőtt meghívást kaptam a Károli Gáspár Református Egye¬
tem Hittudományi Karára, hogy oktatóként részt vegyek a teológusok kép¬
zésében és nevelésében.

— Két évvel ezelőtt Németh Dávid kollégám javasolta, hogy lássak neki egy
magyar nyelvű pasztorálteológia megírásának, ugyanis, amíg a Lajtán túl
ennek a témának számos tudományos reflexiója született, addig hazánkban
ez még kidolgozásra vár.

Ezek az impulzusok indítottak arra, hogy a lelkészinterjúkat pasztorálteológiai
szempontok alapján elemezzem. Munkám során a kíváncsiság és a felelősség
érzése egyszerre volt jelen. Nagyon érdekelt, hogy a lelkészek hogyan látják sa¬
ját szerepüket, életüket, mindennapjaikat. Ebből adódik az, hogy a dolgozatnak
nem volt előzetes hipotézise, hanem azokat a témákat vizsgáltam meg, amikről
a lelkészek beszéltek és , menet közben" formálódtak, alakultak ki a dolgozat
tézisei. A felelősség érzése pedig abból táplálkozott, hogy elsősorban teológiai
hallgatók, fiatal lelkészek számára és önmagam számára is rendszerbe foglal¬
jam és tudományos reflexió tárgyává tegyem a lelkészi mindennapok világát.
Ez a mű párbeszéd kíván lenni abban az értelemben, hogy a lelkészek vallomásai
párbeszédbe kerülnek a teológiai szakirodalom felvetéseivel. Párbeszéd abban
az értelemben is, hogy a teológia és a társadalomtudományok korrelációja is akar
lenni ez a könyv. Hét éven át tanítottam a Károli Gáspár Református Egyetem

11