A történeti elemzés arra mutatott rá, hogy Józsefváros, a XIX. század óta
élő muzsikus cigányok és a XX. század közepe-második fele során felköltö¬
zött nem zenész roma csoportok jelenléte okán a rendszerváltás idején a bu¬
dapesti roma önszerveződés, politikai és civil szerepvállalás egyik központja
lehetett volna. 1990-re, a meglévő statisztikák alapján itt élt a főváros kerüle¬
tei között a legtöbb roma, és itt alakult meg számos olyan intézmény, amely
a roma emancipációnak, közösségteremtésnek adott helyszínt. A részletesen
bemutatott Roma Parlament ezen önszerveződés eminens példája volt, amely
a rendszerváltást követő években nem csak a kerületi, hanem az egész buda¬
pesti, sőt, országos roma politikai öntudatra ébredés, önképviselet központját
jelentette, a korszak gyakorlatilag összes jelentős roma politikusának össze¬
fogásával, közös fellépésével. A többször idézett Majtényi-monográfiában""
leírt politikai széttagolódás, erővesztés azonban a VIII. kerület egyes roma
központjaira, többek között a Roma Parlamentre is hatott. A nyócker, mint
kulturális-politikai központ lehetőségeinek elvesztegetése minden bizonnyal
túlmutat a városnegyed földrajzi és szimbolikus határain is. Az, hogy miért
gyengültek el vagy akár számolódtak fel teljesen a lokális roma kulturális
önkifejezés és identitásképzés intézményei, többek között magyarázható
a rendszerváltás után nagy reményekkel és optimizmussal kísérve indult, de
hamar megtorpant civil társadalom egész Magyarországra, de többek kö¬
zött a roma mozgalomra is különösképpen vonatkozó történetével is. Kóczé
Angéla a rendszerváltás után feltörő roma mozgalmak társadalmi integrá¬
ciós hatásáról írt tanulmányában Arató András szakaszolása és Majtényiék
már korábban idézett - a mindenkori hatalom roma politika megosztására
és gyarmatosítására vonatkozó igyekezetéről tett - megállapítása nyomán
rendszerezte a roma civil mozgalmakat. Tehát, az Arató-féle civil társadalom
három szakaszát, a , hőskorszakot", a politikai átmenetet és a szabad válasz¬
tásokhoz kötődő harmadik korszakot úgy alkalmazta a roma önszerveződé¬
sek vizsgálatára, hogy figyelembe vette az összes szakaszt keresztülmetsző,
bipoláris tengelyt, ami a rendszerváltás előtt és után is ugyanúgy kitapontha¬
tó volt, a hatalomhoz közeli és az annak ellenében pozicionálódó szerveződé¬
sek között." A , hőskorszak" Kóczé szerint a magyarországi romák esetében
az 1970-es évek elején indult folkmozgalomhoz köthető, amely bár a cigány¬
klubok, roma folkegyüttesek, újságok megjelenésével látszólag valódi kultu¬
rális mozgalomjelleget öltött, valójában csak az épp megszülető roma értel¬