OCR
Nyócker-reprezentációk e 155 nak: az etnoturizmus hagyományosan, mint a , primitívek" és a , gyarmatosítók", mint , Észak" és , Dél" találkozása jelent meg. Az etnoturizmus, mint a gyarmatosítás egy posztmodern válfaja, az elmaradottabb országok felfedezésére irányult. Az 1960-as évektől kezdve ugyanis, amikorra a turizmus globális jelenség lett, a szokványos, nyugati célpontokat kezdték kiegészíteni az addig ismeretlen, , vad" helyek." Azonban az úgynevezett szegény, vagy harmadik világbeli országok turizmusa számos etikai és interpretációs kérdést vetett fel. Problémás lehet például a különböző országok eltérő morális beállítódása egy olyan viszonyrendszerben, ahol a turista érdekei mindig elsődlegesebbek, mint a helyi lakosoké. Az őslakosok kizsákmányolásán kívül gyakran felmerült az autenticitás problémája, vagyis az a folyamat, amely során a turisták valami , igazit", a helyi közösségek , természetes állapotát" akarták látni, miközben az , autentikus" élmények is megkonstruáltak, megtervezettek lettek. Amikor erre a turisták azonban ráeszméltek, továbbmentek, hogy egy még autentikusabb hely után nézzenek, maguk mögött hagyva egy kulturálisan megrongálódott közösséget, gyakran még szegényebb körülmények között, mint a felfedezésük és , egzotizálódásuk" előtt." Az etnoturizmus természetesen egy tágabb, a posztkolonializmushoz és globalizációhoz köthető kontextusban értelmezendő, ehhez pedig a nemzetállamok és gyarmatok megszűnése utáni etnicitás átalakulását kell figyelemben venni. Comaroff és Comaroff Ethnicity, Inc. cimti konyve az etnicitds kommodifikacidjat kettős folyamatként láttatja, amelyben az identitások egyfelől bekebeleződnek, vagyis az etnicizált csoportok bizonyos szempontok szerint egyesülni kényszerülnek, másfelől amely során kulturális termékeik és gyakorlataik óvatlanul kommodifikálódnak."" Az etnoturizmus vagy etnobiznisz során a különleges, egzotikus iránti kereslet arra késztet, hogy az etnikai hagyományok, építészeti és tárgyi kultúra emészthető, higiénikus formában hozzáférhetővé váljanak. Akik ugyanis korábban a primitívek, illetve a modern nemzetépítés során az asszimilálandó ellenség voltak, a turizmus révén hozzájárulhatnak a gazdaság fejlesztéséhez." Comaroff sze2 rint ráadásul az sem egyértelmű, hogy az etnikus kultúra kommodifikációja m4 mindig a leigázó , nyugat" által történik. Van, hogy a kulturális turizmus nevében kívülről jövő vállalkozók zsákmányolják ki a marginális csoporto*4 Carbone, Maurizio 2005: Sustainable Tourism in Developing Countries: Poverty Alleviation, Participatory Planning and Ethical Issues. The European Journal of Development Research. Vol. 17., No. 3. 561-562. 45 Carbone, Maurizio: i.m. 560. #6 Carbone, Maurizio: i.m. 564. 37 Comaroff, John és Comaroff, Jean 2009: Ethnicity, Inc. The University of Chicago Press. 21. 15 Csata Zsombor: Etnicitás és gazdaság Erdélyben - előzmények és kutatási javaslatok. 7-8. http://real. mtak.hu/41835/1/Csata%202015%20Gazdasag%20es%2oetnicitas.pdf.