OCR Output

46 e Köztes terek

Roma identitás, ,,ki a cigany” vita és az underclass

A nyócker vizsgálatánál nem csak azt kellett pontosan megérteni, mit jelent
a városnegyed ebben a kontextusban, hanem azt is, hogy mik lehettek a roma
vagy cigány terminusok jelentésárnyalatai, valamint melyek voltak az etnici¬
tás vizsgálati terepbe való beemelésének valódi tétjei. Az underclass fogalma,
valamint az underclass mint társadalmi osztállyal kapcsolatos vita az 1970¬
es években robbant ki az Egyesült Államokban, de a (nagyvárosi) szegény¬
ség és az etnicitás összekapcsolódásának kérdése már Oscar Lewis 1961-es
A szegénység kultúrája című kötetének megjelenése óta sokakat (társadalom¬
tudósokat és újságírókat egyaránt) foglalkoztatott. Lewis mexikói családok
megfigyeléséből született antropológiai művének fő gondolata az volt, hogy
a szegények a társadalom fősodrából való kizáródás következtében kifejlesz¬
tik saját életmódjukat, amely minőségileg különbözik attól a középosztály¬
beli társadalomtól, amelyben élnek." A sok vitát előidéző könyv hatására
fekete és fehér társadalomtudósok szólaltak meg, illetve a médiában is egyre
többet írtak a szegénységről mint morális kategóriáról.

1982-ben jelent meg Ken Auletta Ihe Underclass című munkája, mely,
megerősítve a médiában addigra kirajzolódó képet, a következő kategóriák
alapján definiálta a relatív állandó kisebbségnek nevezett underclasst: az un¬
derclass tagjai egyrészt passzív szegények voltak, akik hosszú távon segélyen
éltek, másrészt jellemzően utcai bűnözők, akik terrorizálták a városokat, fe¬
kete gazdaságból éltek és végül nagyrészt traumatizált alkoholisták, illetve
hajléktalanok voltak."" Egy másik, hasonló meghatározás négy kritériumot
sorolt fel az underclass kategóriája kapcsán: a gettósodás folyamatának meg¬
létét, a homogén etnikai összetételt, a segélyezésre utaltságot és az immobili¬
tás, vagyis a társadalmi mozgás, kitörés lehetetlenségét."? Az Auletta könyve
kapcsán kialakult vita arra kérdezett rá, hogy mennyire felelősek az emberek
a szegénységükért, mekkora a kultúra szerepe a társadalmi státusz kialaku¬
lásában, milyen hatással van a családszerkezet, a környezet és a viselkedés
erre, valamint, hogy attól függően, hogy mekkora az intézmények kapacitá¬
sa, azok milyen mértékben befolyásolják a családokat és a környéket."? Az
underclass tehát attól függően, hogy a konzervatív szemlélet szerint az utcai
bűnözők és deviánsok társadalmi osztályát, vagy a liberálisok szerint éppen

2 Steinberg, Stephen 1994: Az etnikum mítosza. Fajok, etnikumok és osztályok Amerikában. Cserépfal¬
vi Alapitvany. 101-102.

1 Katz, Michael B. 1993: The Urban ,,Underclass” as a Metaphor of Social Transformation. In Michael

B. Katz (ed.): The ,, Underclass” Debate. Princeton University Press. 5.

Lugosi Győző 2004: A (cigány) mélyszegénység szociológiája a kelet-európai újkapitalizmusban.

Eszmélet 63. 1.

13 Katz, Michael B.: i.m. 5.