Seite 179 [179]
178 K. NÉMETH ÁNDRÁS
A likas-hegyi löszjárat a mindenkori tamási ifjúság kedvelt kirándulóhelye volt,
amint a fenti újságcikk is bizonyítja. Cser (Stockinger) László (1I914—2004) tamási
születésű jezsuita szerzetes így emlékezett gyermekkori kalandjukra: , 4 hosszú
dombba vájt folyosó bejáratának egy része beomlott, de nekünk, gyerekeknek elég széles és
magas volt, hogy a bosszú folyosóba behatoljunk meggyújtott, füstös-büdös fáklyánk fényének
vezetése alatt. A hosszú folyosón jobbra-balra teremszerű üregek nyíltak. Mindent megvizs¬
gáltunk, ásót is hoztunk, mert mindig azt reméltük, hogy emberi csontokat, koponyákat,
fegyvereket, esetleg aranyat is találunk. Soha nem találtunk semmit. Szorongó érzéssel
hatoltunk tovább. Vagy száz méter után a főfolyosó megszűkült. Minden évben tobb és
több sárga agyag akadályozta utunkat. Ha kellett lapáttal, ásóval tágítottuk a szűkületet,
hogy továbbjuthassunk. Újabb húsz-harminc lépés után az ember vágta alagutat beomolva
találtuk. Ez volt a legvégső pont, ahová eljutottunk." (Cser 1996: 28). Kaszás Dezső
nyugalmazott gimnáziumi tanár (szül. 1932) ugyanerről így emlékezett: , Szűk két
évtized múlva Würtz Ádám Parancsnoksága alatt mi is átéltük a likas-hegyi kalandot,
de már nem jutottunk olyan mélyre. Néhány esztendeje Cser László atyával és Gyarmati
Irénkével az erdőben járva kerestük ifjúságunk emlékeit az Isbán kaszáló környékén, de
nem leltük a bejáratot. Végül egy beomlott víznyelő-szerű mélyedésre bukkantunk. Némán
álltunk előtte, azzal a meggyőződéssel, hogy a hajdani barlang szájánál vagyunk."
"Torma István régész 1956 végén vagy 1957 elején gimnazistaként járt a Likas-hegy
belsejében, emlékezése szerint , a főágtól jobbra is, balra is nyíltak oldalpincék. Az egyik
ág (?) vége be volt szakadva, ott nem lehetett továbbjutni. A másikon még valamennyit
mentünk. Ott vége lett a járatnak. [...] Tárgyakat másokhoz hasonlóan mi sem találtunk."
Az 1970-es években végzett dűlőnévgyűjtés idején a helyi lakosok megemlítet¬
ték a Likas-hegyet is, de magyarázatot nem fűztek a helynévhez; a kötet a Pesty
Frigyes-féle leírást idézi (I MFN: 105 — 14/359). 1993-ban néhány tamási fiatal
felmérte az akkori állapotot (82. ábra).
A vízszintes főfolyosóba a föld mélyén, egy kb. öt méter hosszú meredek le¬
járóból lehetett bejutni, amelynek szájába már a felszínről is egy szűk nyíláson át
bújva lehetett csak bemászni. A föfolyosö ekkor 18-20 meter hosszü, 1,8 meter
széles, 1,6 méter magas volt (83. ábra), a főfolyosó kétharmad részénél abból ferdén
két irányba kiágazva, nagyjából egymással szemben két, egyenként legalább 15
méter hosszú, egykor a szabadba nyíló mellékjárat nyílt. Megfigyelésük szerint a
főfolyosóból jobbra nyíló négy kisebb kamra egyenként 3—5 méter mély, 2,5 méter
széles és legalább I,5 méter magas, a mellékjáratok után a bal oldalon nyíló egyetlen
terem azonban jóval nagyobb a többinél: négy méter mély, három méter széles és
két méter magas volt (Kántor 1994). A leírásból kitűnik, hogy a 200 évvel korábbi
26 Kaszás Dezső levele a szerzőhöz, 2011. január I9.
227 "Torma István levele a szerzőhöz, 2016. október 8.