Oldal 171 [171]
OCR
170 K. NÉMETH ÁNDRÁS A hódoltság kori ideiglenes szálláshelyek kutatása terén sajnos azóta sem sokat haladt előre a régészeti kutatás. Kivételt jelent ez alól Sófalvi András monumentális monográfiája, amely a középkori és fejedelemségkori Udvarhelyszék önvédelmi célú helyei között — a magyar nyelvterületen tudomásom szerint elsőként — szisztematikusan tette vizsgálódása tárgyává az általa védbarlangoknak nevezett, konglomerátum kőzetbe ásott jelenségcsoportot. Egy kb. 12-13 km sugarú körön belül hét helyszínen azonosított ilyen objektumokat, két helyen (Máréfalva-Kőlik, Telekfalva-Örhegy) äsatässal is igazolva a török kori eredetre emlékező néphagyomänyt (Söfalvi 2017: 158-162, 257-285). Tágabb kutatási területünk, a Dél-Dunántúl szempontjából örvendetes, hogy Máté Gábor a térség török kori településtörténetéről főleg 18. századi írott források alapján írt összefoglalása külön fejezetet szentelt a „menedekhelyeknek es rejtektelepüléseknek”. Egy ältala idézett, 1746-0s szekcsôi (ma Kaposszekcs6) tanüvallatäst azért érdemes szó szerint idézni, mert pontosan fogalmazza meg az ilyen ideiglenes menedékhelyek használatát: , midőn Szigeth-várát és Kanisát a török lakta, akkori időben Szekcsői lakosok olykor olykor, ideig s óráig az ellenség félelme miatt kintelenítettek helysegüket elhagyni és magukat [...] nevezett szigetben és abban lévő sáncban venni. De akkor is a helységet, vagyis falut elpusztulni nem hagyták, mert a szigetből is azoknak vigyázására és mezeiknek munkájára ki jártak és mihelyest egy kevéssé az ellenség eltávozott ismét a faluban vissza vették lakásukat." (Máté 2017a: 306). Az eddigi kutatások az ideiglenes szálláshelyek fajtái között leginkább ártéri területeken fekvő kiemelkedésekkel és erdőkkel, legfeljebb pedig kőzetbe vájt barlangokkal számoltak. Az alábbiakban egy a hazai régészeti kutatás által eddig figyelembe nem vett objektumtípust, a löszbe vájt búvólyukakat szeretném bemutatni, elsősorban régészeti szempontból, a legjobban ismert tamási Likas-hegy járatrendszerének példáján keresztül, nem kimerítően összegyűjtve környékbeli párhuzamait is (79. ábra). Előre kell bocsátani, hogy a földalatti járatok már több mint száz éve feltűntek a hazai régészeti szakirodalomban. Nagy Géza 1905-ben szócikket szentelt nekik, számos közép-európai párhuzam felsorolásával: , Földalatti menhely (Erdstall). Strabo szerint az ősgermánok fold alatt ki vájt nagyobb barlangokban végezték istentiszteletüket. Terjedelmuknél fogva kétséget nem szenved, hogy háborús időben ezek, legalább a gyöngébb lakosoknak, öregeknek, asszonyoknak és gyermekeknek menbelyül szolgáltak. Az ily földalatti menhelyek többnyire a löszképződményben vannak kivájva s több nagyobb és kisebb kamarákból állanak, melyek néha 20 méter hosszú alacsony folyosókkal vannak összekötve, a levegőt fölülről keskeny tárnák által nyervén. |...] Hazánkban szintén több helyen vannak ily foldalatti menhelyek (a nép szájában bujólik, buvó-lyuk), így Alsó-Szentiványon (Fejér m.), azután Brogyánon (Bars m.), Tőkés-Ujfalun (Nyitra m.), Aranyos-Ma
