Oldal 171 [171]
170 K. NÉMETH ÁNDRÁS
A hódoltság kori ideiglenes szálláshelyek kutatása terén sajnos azóta sem sokat
haladt előre a régészeti kutatás. Kivételt jelent ez alól Sófalvi András monumen¬
tális monográfiája, amely a középkori és fejedelemségkori Udvarhelyszék önvé¬
delmi célú helyei között — a magyar nyelvterületen tudomásom szerint elsőként
— szisztematikusan tette vizsgálódása tárgyává az általa védbarlangoknak nevezett,
konglomerátum kőzetbe ásott jelenségcsoportot. Egy kb. 12-13 km sugarú körön
belül hét helyszínen azonosított ilyen objektumokat, két helyen (Máréfalva-Kőlik,
Telekfalva-Örhegy) äsatässal is igazolva a török kori eredetre emlékező néphagyo¬
mänyt (Söfalvi 2017: 158-162, 257-285).
Tágabb kutatási területünk, a Dél-Dunántúl szempontjából örvendetes, hogy
Máté Gábor a térség török kori településtörténetéről főleg 18. századi írott források
alapján írt összefoglalása külön fejezetet szentelt a „menedekhelyeknek es rejtektele¬
püléseknek”. Egy ältala idézett, 1746-0s szekcsôi (ma Kaposszekcs6) tanüvallatäst
azért érdemes szó szerint idézni, mert pontosan fogalmazza meg az ilyen ideiglenes
menedékhelyek használatát: , midőn Szigeth-várát és Kanisát a török lakta, akkori
időben Szekcsői lakosok olykor olykor, ideig s óráig az ellenség félelme miatt kintelenítettek
helysegüket elhagyni és magukat [...] nevezett szigetben és abban lévő sáncban venni.
De akkor is a helységet, vagyis falut elpusztulni nem hagyták, mert a szigetből is azok¬
nak vigyázására és mezeiknek munkájára ki jártak és mihelyest egy kevéssé az ellenség
eltávozott ismét a faluban vissza vették lakásukat." (Máté 2017a: 306).
Az eddigi kutatások az ideiglenes szálláshelyek fajtái között leginkább ártéri
területeken fekvő kiemelkedésekkel és erdőkkel, legfeljebb pedig kőzetbe vájt
barlangokkal számoltak. Az alábbiakban egy a hazai régészeti kutatás által eddig
figyelembe nem vett objektumtípust, a löszbe vájt búvólyukakat szeretném bemu¬
tatni, elsősorban régészeti szempontból, a legjobban ismert tamási Likas-hegy
járatrendszerének példáján keresztül, nem kimerítően összegyűjtve környékbeli
párhuzamait is (79. ábra).
Előre kell bocsátani, hogy a földalatti járatok már több mint száz éve feltűntek
a hazai régészeti szakirodalomban. Nagy Géza 1905-ben szócikket szentelt nekik,
számos közép-európai párhuzam felsorolásával: , Földalatti menhely (Erdstall). Strabo
szerint az ősgermánok fold alatt ki vájt nagyobb barlangokban végezték istentiszteletü¬
ket. Terjedelmuknél fogva kétséget nem szenved, hogy háborús időben ezek, legalább a
gyöngébb lakosoknak, öregeknek, asszonyoknak és gyermekeknek menbelyül szolgáltak.
Az ily földalatti menhelyek többnyire a löszképződményben vannak kivájva s több nagyobb
és kisebb kamarákból állanak, melyek néha 20 méter hosszú alacsony folyosókkal vannak
összekötve, a levegőt fölülről keskeny tárnák által nyervén. |...] Hazánkban szintén több
helyen vannak ily foldalatti menhelyek (a nép szájában bujólik, buvó-lyuk), így Alsó-Szenti¬
ványon (Fejér m.), azután Brogyánon (Bars m.), Tőkés-Ujfalun (Nyitra m.), Aranyos-Ma¬