Oldal 166 [166]
OCR
A MEcsEK KOZEPKORI ES KORA UJKORI GAZDALKODASANAK TAJTORTENETI EMLEKEI 165 dalmak erdösitesbe fogtak, birtokaikon erdégazdalkodasra rendezkedtek be. Magyaregregy határában és a Vaszari-erdő területén (Esterházy-birtok) a középkori és újkori irtások helyére erdei fenyőt ültettek. A fenyő jelzőfajként kiválóan átörökítette a régi irtások helyét. Ezt még az 1950-es évek légifotóin is végigkövethetjük (75. ábra). A polgári átalakulás után egyre nyomasztóbbá vált a földhiány. Emiatt a parasztság rákényszerült, hogy a rendkívül előnytelen fekvésű, meredek, terméketlen, de a faluhoz közel eső egykori legelőerdőket is kiirtsa. Ezek az irtások utolsó példái a tájon. A régiekhez viszonyítva ugyan nem voltak nagy kiterjedésűek, de hozzájárultak ahhoz, hogy a paraszti használatú területeken az 1930-as évekre a szántók elérték a maximális területnagyságukat. Az egyik ilyen szántóbővítés esetét látjuk a kárászi Szállási Bükk példáján (76. ábra). A területet a falu szegényebb lakói, kisházasai kapták, s valamikor az 1880-as években irtották ki. A letermelt fa egy részéből bizonyára szenet égettek. Erre következtethetünk legalábbis a szántó peremén látható gödröcskékből, melyek feltételezhetően a boksák kiégetése során keletkezett boksahelyek lehetnek. Ugyan régészeti kutatások a területen nem folytak, mégis úgy vélhetjük, hogy ez a hely az igen parzos fekvése, és a forrásoktól való viszonylagos távolsága miatt inkább az irtással, semmint lakóhellyel, pásztorépítménnyel hozható összefüggésbe. Morfológiai párhuzamait a németországi Steigerwald területén látjuk (Hildebrandt — Kauder 1993). A KÖZÉPKORI ÉS AZ ÚJKORI IRTÁSOK NÉVTANI ÉS FIZIOGNÓMIAI JELLEGZETESSÉGEI Az egyre sokasodó irtások miatt nem könnyű feladat a középkori és a bővülő 18-19. szazadi irtások szétválasztása. Mint arról korábban már volt szó, a szántók képe, alakja sok mindent elárul."7 Ahhoz azonban, hogy egy-egy község szántóterületeinek bővülését tisztán lássuk, a kéziratos térképek több generációjára is szükség van, ugyanis a határkiigazítások, regulációk gyökeresen átalakították a földek mintázatát. Annyi bizonyos, hogy a 18. századi térképek még a szántók magterületeit mutatják. Olyan mintázattal, amelyet jellegzetesen a középkori, kora újkori szántási technikákkal érhettek el. A 19. századi térképek már a megváltozott állapotot mutatják, ezekből nehezebb a régi struktúrákat beazonosítani és feldolgozni. A helynevek azonban az újabb térképek esetében is nagyban segíthetik a kutató munkáját. Leginkább a közép- és török kori, illetve az újkori (18. századi) szántások elkülönítésében. Az alábbi táblázat erről ad tájékoztatást. 707 Szántók elhelyezkedésére nézve irányadó: Maksay 1971: 139-181.
