Oldal 161 [161]
160 MÁTÉ GÁBOR
Battyán, Nyárád, Hodács, Márétóró stb. A régi falvakról igen élénk történeti ha¬
gyomány maradt fent, még napjainkban is ismerik a azokat. Sőt, Reuter Camillo
névkutatásai szerint az egregyiek tisztában voltak azzal is, hogy az említett erdőközi
mezők a régi községek szántói voltak. Ennek a felismerésének ad hangot a Cikai
kut, Ekéd, Ekepuszta cimszavakban (Reuter 1961b: 359; 364).
Tehát megfigyelhetjük, hogy a törököt túlélt falvak a pusztult községekkel
bővítik területüket. A 16. századi pusztásodás során megszűnt községek általában
valamely kontinuus falu részévé váltak, a 17. század végén elpusztultak inkább
a puszta , státuszát" kapták, s a földesurak igyekeztek külön kezelni őket.
AZ ÚJKORI IRTÁSOK
A 18. századtól kezdve egyre több szántója lett a parasztságnak. Tűzzel, kerin¬
getéssel, baltával, irtókapával vitték végbe az irtásokat.?" Az irtások a telepítések
nyomán hatalmas lendületet kaptak. A 18. században számos új német telep, illetve
utca jött létre a hegységben, a mecseki irtványfalvak ,új generációja". Részben
azokon a helyeken, ahol a középkori hegyközi falvak feküdtek. Így az ember ismét
visszavette az erdőtől azon területeket, amelyeket a középkor kései századaiban
falvakkal kolonizált. Németegregy (Kisbattyán), Óbánya, Újbánya, Pusztabánya,
Zobák, Viganvár, Vágotpuszta a hegyektől, erdőktől elzárt vidéken jött létre.
Határukban huták, szénégető boksák, hamuházak tűntek fel, jelezvén, hogy az új
kolonizációs folyamat a fa felhasználására épült.
A betelepítések folytán és a természetes népességnövekedés hatásaként növekedett
a gabonával vetett területek kiterjedése, amit siettetett az a körülmény, hogy a hagyo¬
mányos gabonafélék, a kukoricával és a burgonyával kiegészülve a táplálkozásban is
egyre fontosabbá váltak." A 18. század végére az üveghuták, a lázasan terjedő szén- és
mészégetés és az ekkor beinduló szénbányák tovább fogyasztották az erdőket, valósággal
letarolták azokat. Ezen szorító körülmények miatt kezdték el országosan és megyei
szinten is, az uradalmak egyetértésével korlátozni az erdőhasználatot. A parasztság
földéhsége azonban óriási volt és az erdőirtás lendülete csak lassan hagyott alább.
Az uradalmak gátat szabtak a folyamatnak. Az erdő fájának fizetség nélküli vagy
tiltott határrészben történő használatát a 18. század végétől már erdei kihágásnak
vették és az erdők felügyeletét ellátó, serényen dolgozó erdőőrök büntetéssel sújtották."
200 Az irtás általános kérdéseiről lásd: Takács 1980.
tor A táplálkozás változására nézve: Kisbán 1997: 426.
702 Az erdei kihágások dokumentumait megtaláljuk az úrbéri perek iratanyagaiban. pl. Magyar
Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára IV. r. i. 671 t. 108. (Esterházy-uradalom)