OCR
A MECcsEK KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI GAZDÁLKODÁSÁNAK TÁJTÖRTÉNETI EMLÉKEI I55 keresni, ahol Árpád (Pécs-Nagyárpád), Kiskozár (Kozármisleny) és Nagykozár falvak fekszenek. A névadás Iarcsához hasonlóan ezen falvak esetében is még a középkorig nyúlhat vissza. Bizonyosan ezen települések is rendelkeztek meghatározott földhasználati, faizási vagy legeltetési joggal a Közép-Mecsek erdeiben. Tetszetős lenne az adatokat Györfty György ama elméletébe illeszteni, amely a fenti példákhoz hasonló helynévpárokat a téli-nyári szállásváltásra, legelőváltó gazdálkodásra vezeti vissza. Meglehet, talán a Pécsi-medencében letelepedett honfoglaló nemzetségektől erednek a magaslati nevek. Felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy a középkorban is megvoltak azon jogi lehetőségek és keretek, melyek elősegíthették az ilyen irányú kapcsolatok kialakulását és mélyülését. Bizonyos fokú transzhumálás, legelőváltó gazdálkodás még a 19-20. században is érvényben volt a környéken. Sőt ma is vannak vándor juhászok, akik az alföldi központtal bérelnek legelőt a kevés állatot tápláló Mecsekben. LÉPCSŐZETES HATÁRHASZNÁLATI RENDSZER - „MECSEKI FÜGGÖKERTERK” Maksay Ferenc kutatäsaiböl tudjuk, hogy hegyalján vagy vízmentén települt középkori falvak határa gyakorta keskeny, elnyújtott alakot vett fel (Maksay 1971: 134-136). Úgy, hogy a kevésbé intenzíven hasznosított területből valamennyiüknek hosszan, keskenyen elnyúló, többé-kevésbé párhuzamos csíkok jutottak. Ezt a jellegzetességet látjuk a Kelet-Mecsek északi részén, ahol a faluhatárok igen hosszú, északi—déli, északkeleti—délnyugati irányban elnyújtott rajzolattal bírnak. A községek a Völgységi-patak völgyének alján ülnek 140-től 210 méteres magasságig (Váraljától Magyaregregyig). Határaik a Dobogó hegycsoportból (596 m.) lefutó vizekhez igazodnak. Magyaregregytől Mázáig a falvak közti határok (tekintve, hogy egyazon uradalom, a pécsi püspökség nádasdi kerületének tulajdonában voltak) nem voltak hivatalosan elkülönítve. A szokásjog azonban bizonyára már a falualapítások idejétől szabályozta a használat rendjét, sőt bizonyára meghatározta azon természeti objektumokat is, melyek a falvak határait jelölték. A patakok természetes feltáróútként segítették a hegyalján élő embert a belső területek megközelítéséhez. A központi tömbből (Dobogó hegycsoport) lépcsőzetesen alacsonyodó, teresebb hegyhátakon szántókat alakítottak ki. Ezeket a hegyháti földeket nevezem — inkább figyelemfelkeltési céllal — mecseki függőkerteknek (71. ábra). Abból a megfontolásból, hogy elművelt platóik, oldalaik északról igen látványos, vertikálisan tagolódó képet mutatnak. A Dobogó irányában elnyúló határokon három övezet alakult ki. A falvakhoz közel eső előhegyek (ormok, mányok) szintje, ahol intenzívebben művelt szőlők,