Oldal 150 [150]
OCR
A MECcsEK KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI GAZDÁLKODÁSÁNAK TÁJTÖRTÉNETI EMLÉKEI I49 gyűjtései mellett erdészeti feladataihoz is kapcsolódva számos régészeti jelentőségű megfigyelést tett, faluhelyeket azonosított, elsősorban a Kelet-Mecsekben. Az erdős, szabdalt határú, s gyakran köves talajú vidéken feltehetőleg nem a mezőgazdasági produktumok, kivált nem a cereáliák termesztése miatt gyökeresedhettek meg a falvak. Sokkal inkább egy hosszabb, nyugalmasabb periódus népességfölöslegének levezetését (populációs nyomás), és a táji munkamegosztás megerősödését, a mezővárosok diktálta árutermelés kialakulását kell a letelepedés ösztönzői között látnunk. Sőt, a hegyek közt való megtelepülés a mecseki egyházi birtokok gazdasági életének kibontakozását is elénk vetíti, továbbá a munkamegosztásban, alapanyagok feltárásában szükségszerűen végbement bővülést és termelési növekedést. A fa a középkor folyamán az építkezések elsődleges alapanyaga volt, faszerkezetes házak a városokban is nagy számban épültek, gyakran zsindelyfedéssel. Az erdei falvak kialakulásának okai között gondolhatunk a szén- és mészégetésre, a faeszközök készítésére, a nélkülözhetetlen iparos termékek: gerendák, szekér-alkatrészek, hordódongák stb. előállítására. Fontos élelemforrás volt a szarvasmarha és a sertés. Ezeket főleg erdőkön, erdei legelőkön tartották. Az erdei legeltetés gyakorlata a mecseki falvakban egészen a 19. századig élt. A hegység korai kolonizációja gyaníthatólag részben tótok megtelepítésével történhetett. A tót (régi szláv) telepítés ugyanakkor igen szerteágazó kérdés, most csak jelzésszerűen említem lehetséges jelenlétüket. Egyúttal utalok a régi szláv helynévi réteg megítélésének problémájára is. A kérdésben igen hiányzik az adatok és a névanyag történeti korszakolása és régészeti adatokkal való egyeztetése. E nélkül sajnos csak fenntartásokkal lehet építeni a szláv jellegű névanyagra a településtörténeti rekonstrukció során. A hegyközi falvak között a török időkben nagyfokú pusztásodás ment végbe (67. ábra). Ez ellentétes azzal az általános logikával, miszerint a hegyek és erdők megoltalmazták az ide elbújdosott népességet. A kis falvak közül sok elpusztult, és a völgyek mélyéről elhúzódtak a jobbágyok. Úgy látszik, erdős környezetük csak a túlélést biztosíthatta, a tartós hadiállapot alatt már kevésbé tudták élelmezni, fenntartani magukat, legalábbis nagyobb népességkoncentráció sehol sem alakult ki. A fennmaradó falvakat áttekintve az látható, hogy a refúgiumszerű völgyek, katlanok, hegytetők falvai kiürülnek, és a népesség a forgalmilag jobb helyzetben lévő, ugyanakkor bizonyos mértékig védett falvakban marad fent. A fő népességmegtartó helyek a Völgység, a Nyugat- és Kelet-Mecsekalja (Zengő-vidék) és a Mecsekhát völgyei Széki-víz mellékpatakjai) voltak. A 17. század végének és a 18. század elejének adóztatási iratait és avezetékneveket használhatjuk a belső migrációs útirányok feltérképezéséhez. Az egyes esetek világosan kirajzolják a beházasodási, menekülési útvonalakat. Igen tipikus esetnek mondható, hogy a faluját pusztán hagyó, szomszédba költöző jobbágyság a régi falujához tartozó föld használati
