Seite 150 [150]
A MECcsEK KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI GAZDÁLKODÁSÁNAK TÁJTÖRTÉNETI EMLÉKEI I49
gyűjtései mellett erdészeti feladataihoz is kapcsolódva számos régészeti jelentőségű
megfigyelést tett, faluhelyeket azonosított, elsősorban a Kelet-Mecsekben. Az erdős,
szabdalt határú, s gyakran köves talajú vidéken feltehetőleg nem a mezőgazdasági
produktumok, kivált nem a cereáliák termesztése miatt gyökeresedhettek meg a
falvak. Sokkal inkább egy hosszabb, nyugalmasabb periódus népességfölöslegé¬
nek levezetését (populációs nyomás), és a táji munkamegosztás megerősödését, a
mezővárosok diktálta árutermelés kialakulását kell a letelepedés ösztönzői között
látnunk. Sőt, a hegyek közt való megtelepülés a mecseki egyházi birtokok gazdasági
életének kibontakozását is elénk vetíti, továbbá a munkamegosztásban, alapanyagok
feltárásában szükségszerűen végbement bővülést és termelési növekedést. A fa a
középkor folyamán az építkezések elsődleges alapanyaga volt, faszerkezetes házak
a városokban is nagy számban épültek, gyakran zsindelyfedéssel. Az erdei falvak
kialakulásának okai között gondolhatunk a szén- és mészégetésre, a faeszközök
készítésére, a nélkülözhetetlen iparos termékek: gerendák, szekér-alkatrészek,
hordódongák stb. előállítására. Fontos élelemforrás volt a szarvasmarha és a sertés.
Ezeket főleg erdőkön, erdei legelőkön tartották. Az erdei legeltetés gyakorlata
a mecseki falvakban egészen a 19. századig élt. A hegység korai kolonizációja
gyaníthatólag részben tótok megtelepítésével történhetett. A tót (régi szláv) telepítés
ugyanakkor igen szerteágazó kérdés, most csak jelzésszerűen említem lehetséges
jelenlétüket. Egyúttal utalok a régi szláv helynévi réteg megítélésének problémájára
is. A kérdésben igen hiányzik az adatok és a névanyag történeti korszakolása és
régészeti adatokkal való egyeztetése. E nélkül sajnos csak fenntartásokkal lehet
építeni a szláv jellegű névanyagra a településtörténeti rekonstrukció során.
A hegyközi falvak között a török időkben nagyfokú pusztásodás ment végbe
(67. ábra). Ez ellentétes azzal az általános logikával, miszerint a hegyek és erdők
megoltalmazták az ide elbújdosott népességet. A kis falvak közül sok elpusztult,
és a völgyek mélyéről elhúzódtak a jobbágyok. Úgy látszik, erdős környezetük csak
a túlélést biztosíthatta, a tartós hadiállapot alatt már kevésbé tudták élelmezni,
fenntartani magukat, legalábbis nagyobb népességkoncentráció sehol sem alakult
ki. A fennmaradó falvakat áttekintve az látható, hogy a refúgiumszerű völgyek,
katlanok, hegytetők falvai kiürülnek, és a népesség a forgalmilag jobb helyzetben
lévő, ugyanakkor bizonyos mértékig védett falvakban marad fent. A fő népesség¬
megtartó helyek a Völgység, a Nyugat- és Kelet-Mecsekalja (Zengő-vidék) és a
Mecsekhát völgyei Széki-víz mellékpatakjai) voltak. A 17. század végének és a 18.
század elejének adóztatási iratait és avezetékneveket használhatjuk a belső migrációs
útirányok feltérképezéséhez. Az egyes esetek világosan kirajzolják a beházasodási,
menekülési útvonalakat. Igen tipikus esetnek mondható, hogy a faluját pusztán
hagyó, szomszédba költöző jobbágyság a régi falujához tartozó föld használati