Oldal 147 [147]
MÁTÉ GÁBOR
A MECSEK KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI
GAZDÁLKODÁSÁNAK TÁJTÖRTÉNETI
EMLÉKEI (IRTÁSOK, LEGELŐK, SZÁLLÁSOK)
A Mecsek szigethegységként emelkedik ki a Dél-Dunántúl dombos felszínéből, erdős
hegyvonulatai messziről is jól észrevehetők. Ez az egyöntetű erdős jelleg, ami ma
oly vonzó a természetszerető emberek számára, az utóbbi másfél évszázad erdészeti
tevékenysége és a tájkezelés terén bekövetkezett szemléletváltás hatására lett uralkodó.
A Mecsek a múltban a mainál sokrétűbben művelt táj volt. Erdei változatos korúak,
fajösszetételűek és szerepűek voltak, gyümölcsfákban bővelkedtek. Nagy részüket
legeltették, a hegytetőkön mozaikos összetételben szántók és szőlők terültek el."
A történelem folyamán az erdősödés, az erdei állattartás, és az irtásokon alapuló
földművelés váltakozva alakították a hegység arculatát, úgy, hogy annak megfor¬
málásában az erdei iparágak, majd a bányászat is meghatározó szerepet kapott."
A hegység, az erdőgazdálkodás és az ipar 200 éves erőteljesebb jelenléte mellett
a felszínén hordozza a síkföldi és dombsági térszíneken megjelent tájhasználati
változásokat is (konjunktúrák hatása, új agrotechnikai módok megjelenése, ko¬
lonizációs folyamatok, pusztásodás stb.). A Mecsek tehát hasznosítását tekintve
legalább annyira dombság, mint hegység. Annyiban azonban mégis más képet mutat
a dombságokhoz képest, hogy az újabb korok művelésimód-változásai itt lassabban
vagy módosult formában (szűkebb körben) jutottak érvényre. Míg például az úrbéri
rendezés vagy a tsz-szervezés nyomán a dombsági falvak határa szinte teljeskörűen
átalakult, addig a mecseki falvak határában jóval több, korábbi történelmi korokból
származó tanú (reliktum) elem maradatott fent. Az ilyen határrészek felszínéből
(morfológiájából), a parcellák alakjából, vagy például a felhagyott mélyutakból, a régi
struktúrák és tájhasználati gyakorlatok helyét, szerepét és működését olvashatjuk ki.
A hegység területén a késő középkortól napjainkig két nagyobb erdősödési fázis
nyomai ismerhetők fel. Az elsé a 16-17. szäzadban történt, ekkor az elpusztult,
illetve népességében megfogyatkozott falvak határában álltak be jelentős változások.
A szántókból legelők, részben bokros erdők (csaliz, sűrű) lettek. A második a 19.
századdal vette kezdetét, amikor is az uradalmak egyöntetűen erdőgazdálkodásra
"88 Részletesen: Máté 2013a.
89 Az irtások jelentőségéről, erdők és szántók változásának dinamizmusáról: Hoffmann 1991;
1994; Maksay 1975: 139-146; Siedlungsforschung 2001; Takacs 1980.