OCR
136 K. NÉMETH ANDRÁS — MÁTÉ GÁBOR szüntették meg, még mindig jelentős számú, főként magasvezetéses rendszerű, középkori telephelyen felépült vízimalom volt üzemben. A malomhelyek fennmaradására nézve a legnagyobb változást az iparengedélyek bevonása jelentette, melynek következtében az összes vízimalmot bezárták (Máté 2014c: 494—496). 7. TANULSÁGOK A fenti példák alapján megállapítható, hogy a török kiűzése utáni újratelepítések idején a középkori helyükön kontinuus települések malmait részben — nyilván megfelelő javítás, újjáépítés után — tovább használták. Ezek egy jól körülhatárolható csoportja az egykori várak közelében fekvő malmok csoportja, amelyek gátja a török korban átkelőhelyként is szolgált (Berki, Görbő). Egy részük középkori említésük alapján már a középkorban is fontos úthálózati és védelmi szerepet tölthetett be (Döbrököz, Simontornya, Tamási). Számos elpusztult késő középkori-török kori település régészetileg azonosított helyén, illetve közvetlen közelükben is kimutathatóak malmok az újkorban, helyük a táj modern kori átformálásáig (vízszabályozás, téeszesítés) alkalmas volt malom üzemeltetésére. Újkori térképek malom-jelölései — más, a kutatás által a településtörténeti kontinuitás lehetséges elemeiként már korábban is meghatározott tereptárgyakhoz (pl. utak, csárdák) hasonlóan — a középkori településhálózat táji lenyomatai lehetnek még abban az esetben is, ha középkori előzményükre nincs irott forräs (Rosta 2010; Csiffäry 2003: 61). A malmok kontinuitását tekintve fontos kérdés, hogy volt-e változás a török alatti malomhasználatban és a malmok vízkezelési gyakorlatában és szerkezeti megoldásai terén. Minden bizonnyal az egyszerűbb víztárolási és malomszerkezeti megoldások terjedtek el. Valószínűsíthetően gyakoribb lett a malomtavas elrendezés, új malomtípus lehetett a tájon (de legalábbis ekkor van róla először adatunk) a kanalas malom, melyet eddig csak Erdélyből és a Szörénységből írt le a néprajzkutatás. A vidék újjáépülésével párhuzamosan a malmok száma is növekedett. Az új népesség beköltözésekor a régi malomhelyeket ismét használatba vették, de egyre inkább árkos rendszerűre építették ki azokat. A víz esési erejének tökéletes kihasználása végett a 18. század végétől magasvezetésű malomárok-rendszerek épültek, amin malmok sorozatát telepítették az uradalmak. A 19. század második felétől csökkent a malmok száma, a kedvezőtlen adottságú, kis kapacitású malmok megszűntek, helyükre döntően gőzmeghajtású vagy vízikerekes, de segédmeghajtással szerelt, emeletes épületeket emeltek. A topográfiai kontinuitás azonban még így is sok malom esetében tovább élt, nem befolyásolta a vízvisszatartás rendszerének