Seite 109 [109]
108 MÁTÉ GÁBOR
erdőirtások folytán szinte teljesen eltűntek. Ellenben a Mecsekben és a szomszédos
Hegyhát erdősebb tájain a 19. század végéig tovább élt a legeltetés hagyománya.
Bár nem tartozik szorosan a tanulmány témájához, de fontos megemlíteni, hogy
a magyar falvak folklórját, különösen a régi, török alatt fennmaradt közösségekét
ezer szállal átszőtte a török alatt megerősödött erdei állattartáshoz és a török elleni
harcokhoz kapcsolódó motívumvilág. Martin György szerint a magyar tánckultúra
legrégiesebb rétegét és típusait találjuk meg itt, melynek fennmaradása a rideg
állattartás továbbélésének is köszönhető. Jellegzetes régi táncstílusa a kanásztánc
(ugrós), ami a 19. század végéig feltűnően népszerű maradt. Régies népdalaik az
egész magyar nyelvterület legarchaikusabb, ereszkedő kvintváltó dallamaihoz
tartoztak, melyek szövegvilágukban is visszatükrözték a pásztori élet természeti
és társadalmi vonásait (Martin 1970: 57). Úgy is fogalmazhatunk, a helyi folklór
ebből a világból merítette utolsó nagy , ihletét", mely a 19-20. század fordulóján
vr
más videkektöl is j6l megkülönböztethetöve tette.
VIZRAJZI ELEMEK, RETGAZDALKODAS
A terület vízben igen gazdag, az átlagos éves csapadék 700-750 mm, de a 16-17.
század átlagcsapadéka feltehetőleg még ennél is magasabb volt. Nem meglepő
tehát, hogy a határjárásokban nagyon sok vízre, vízmederre utaló adatot találunk.
A völgyek állapotáról sokat elmond, hogy a térség három meghatározó patakját
is sárnak hívták a forrásokban, és a vizek mellékére gyakran használták a berek
megnevezést. Ezek a kifejezések a víz lassú lefolyására, a völgyek mocsarasodására
utalnak. A Méhész-patakot, a Hábi-patakot és az Izmény-Györei-vízfolyást is sár¬
nak nevezték a tanúk, ami egyfelől a vizek természetes mederviszonyaira, másfelől
talán nehéz átjárhatóságukra is utal. Csapadékosabb időszakokban, híd nélkül
nehéz lehetett az átkelés. Ez kitetszik az egyik tanúvallomásból, amely szerint a
bort hordó nagyágiak híd nélkül a sáron voltak kénytelenek átvontatni szekereiket.99
Kéthely és Almás puszta határán egy igen kiterjedt berkes, mocsaras rész alakult
ki, aminek a neve a forrásokban Fekete-berek volt, megmaradt részeit manapság
pedig Fekete sárnak hívják. A határjárásokban gyakran tesznek említést kázyókról
(katyal, katyu) és förtőkről (förtés), melyek a sertések itató és dagonyázóhelyei voltak.
A vízállás is ezen nevek szinonimája, melynek rác megfelelője a kalilo volt.° Katyok
95 Az ugrös täncok zenéjéről (dél-dunántúli, magyaregregyi példákkal): Paksa 2010: 39—63.
» MNLBML IV. 1. p. 3. VIII. 238. (1752)
109 A szerbiai Morovié disznópásztorainak tanyáin kaljuzsistyének, kaljugának hívott vízállások
vannak, melyek a kalilohoz hasonló szerepet töltenek be. Lásd: Máté 2017b: 109.