Page 108 [108]
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 107
számára az erdőt felmérjék és lefoglalják. Ezek sokszor távoli falvak lakói, helyi
szóval , vidékiek" voltak, apari, sombereki, szakcsi parasztgazdák, de leggyakrabban
a közvetlen szomszédságból jöttek a falkák, nyájak.
A házi sertést, a ,sörtvés (vagy sörtvéles) disznót" jól látható morfológiai jegyek kü¬
lönböztethették meg az , erdei disznótó!" amit gyakran csak , erdei"-nek hívtak. Az itt
tenyésztett disznónak nem ismerjük a fajtanevét, ha ugyan a Bél által lejegyzett siska
(vagy ziska) disznót nem nevezzük annak, melyet elbeszélése szerint nagy lelógó fül
jellemzett és a rác lakosoknál fordult elő." A siska a szerb nyelvben gubacsot, a ma¬
gyarban lógó fülű disznót jelent (de nem fajtára utal), jelentése tehát mindkét nyelvben
az állattartással vagy az erdei környezettel is összefüggésbe hozható. Noha extenzív
tartásmódról volt szó, az erdei állattartás nem nélkülözhette az építményeket és a
pásztor jelenlétét sem. A pásztor a disznók számára ólat vagy istállót készített, maga
számára pedig tanyahelyet, ami nem sokban térhetett el a 19-20. századbeli társaitól.
A disznótanyák többnyire a völgyekben, források mellett álltak, a legfontosabb adottság
a víz közelsége volt. A disznópásztorok a disznókat kutyákkal terelték és tartották
kordában, illetőleg az állatok egybehívására a 19. században már eltűnt pásztorkürtöt
is használták. Iakarmányozásra utaló adat, hogy a berkekben, puhafás területeken a
disznókat , gyöngyözték", vagyis a fákon nőtt fagyöngyöt gyűjtötték számukra.
A sertésekkel legeltetett erdő semmiképp sem , vadon" kinézetű volt. Ellenkező¬
leg, a legeltetett erdő sokkal tisztább volt, mert a disznó az erdő talaját átforgatja, a
cserjéket, gyökereket, fatönköket, túrja, rágja, ezért cserjeszintje átlátható maradt.
A vadság legfeljebb a szukcesszió kezdeti fázisaiban lévő szántóparlagokra vagy a
néha valóban áthatolhatatlan berkekre lehetett csak igaz. Bizonyos, hogy a vidék
alapvetően a sertéstartásnak kedvezett, göbölymarha nevelésre utaló vallomáso¬
kat erről a vidékről nem ismerek. Ökrök tartására is az irtásföldek létesítésével és
szántással kapcsolatosan vannak adatok. A sertéshez hasonló életteret igényelt a
juh és a kecske, amely a gyorsan rügyező bokrosokban, parlaggá vált szántókon is
otthonosan érzi magát. A juh- és kecsketartás szinte kizárólag rácokkal kapcso¬
latosan jött elő, ez bizonyosan nem véletlen, hanem életmódbeli különbségekkel
magyarázható.97 Tekintettel arra, hogy e két háziállat a bokros és füves vegetációt
fogyasztja, idővel a tájszerkezetet is jelentősen átalakítják. Ennek nyilván nagy
szerepe volt az erdők irtásának és tisztításának folyamatában és egyes területek
nyíltságának, gyepes vegetációjának megőrzésében.
A pusztai állattartást a birtokok újranépesítéséig korlátlanul gyakorolhatták.
A telepesek megérkezésével azonban egyre kevesebb erdőt adott árendába a földes¬
úr. Az erdei legelők a földrajzi Völgység keleti és középső területein a 18. századi
» Bel 1726-1729 [1979]: 337.
97 Errél részletesebben: Maté 2019b: 419-422.