Page 107 [107]
OCR
106 MÁTÉ GÁBOR hanem közös földterületeket nyertek, amelyeket a földközösség fennmaradásáig osztással juttattak az igaerővel bíró gazdáknak. Ilyen, ún. nyilas földek kialakítására az újratelepült Mágocs (Kúrbassa bükkje) és Nagyág (Somló-hegy) esetében is van adatunk. A nagyhajmási horvátok az 1730-as években a Köveskúttal szomszédos erdőségükben , szörnyű irtásokat tettek", az így nyert földet osztályban művelték. A relatíve túlnépesedett telepes-falvak hamar kimerítették erőforrásaikat és szemet vetettek a szomszédos falvak tartalékföldjeire is. A 18. század végén a szalatnaki és a köblényi németek is erőszakos erdőirtásokba kezdtek a szomszéd falvak határában, ahol öreg, makkoltatásra alkalmas bükk és tölgyerdőket pusztítottak el.55 A területen a 18. század közepére visszaállt a két, illetve három nyomásos határhasználati rendszer, ami a középkorban honos volt a területen. A megváltozott gazdálkodási körülmények miatt kialakult földközösségi és az egyéni birtoklású földművelést, továbbá az irtásgazdálkodást váltotta fel. Jól lehet az irtás alapú földszerzés még 200 évig folyamatosan zajlott. ERDEI ÁLLATTARTÁS Mivel a területen a pusztásodás következtében jelentősen megnőtt az erdők kiterjedése, a táj hasznosításában egyértelműen az erdei állattartás vált a legfontosabb tevékenységgé. Ez elsősorban disznótartást jelentett, de juhok, kecskék és szarvasmarhák erdei legeltetése is jellemző volt. A legfontosabb mindenképpen a sertéstartás volt. A sertésmarha nemcsak az élelmezésben betöltött szerepe miatt volt fontos, hanem jó értékesíthetősége miatt is. Nem túlzás azt állítani, hogy a sertés a Dél-Dunántúl pusztáinak hasznosításában olyan fontos volt, mint a szarvasmarha az Alföld haszonvételében. A sertéseket télen-nyáron erdőn tartották. Minden falunak megvolt a sertéslegelője, ahol a házi fogyasztásra szánt disznót legeltették. A nagyhatárú mecseki falvak távoli szegleteibe és a puszták erdeire többnyire az értékesítésre váró disznófalkákat hajtották, ahol makkon hizlalták fel őket. Erre nem volt minden parasztnak módja, csak a gazdagabb, pásztort felfogadott parasztok és kereskedők bérelték ki a pusztákat. A bükkös, cseres és tölgyes erdőket makkbérért adta ki a földesúr. A makk feletetése az augusztus-szeptemberi makkhullás után történt, de főleg a párásabb, nedvesebb idő beálltával volt rá mód, amikor a lehullott makk már csírázni kezdett. Makkoltatásra legalkalmasabb idő a koratél volt. Makkéréskor nagyon megnőtt az erdők utáni kereslet, , makk után néző" pásztorok, vadászok járták az öreg erdőket, hogy megbízóik vagy maguk » Pl. BMLIV. 1. p. 3. XXIII. 738, 740. (1774); tovabba Borsy 2001: 50-55.
