Page 104 [104]
OCR
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 103 ugyanakkor inkább a felszabadító háborúk (1686) után alakulhattak ki. Az irtások is az egykori falvakhoz közelebb eső erdőkben kezdődtek, amelyek 20-30 éves, ligetes, bokros, fiatalos erdők lehettek. A 3/a és a 3/b szakasszal övezett terület erdő volt a századfordulón. A vármegyei adószedők elől elmenekült nagyhajmási rácok ezen a határrészen építették fel házaikat és mintegy 10 évig éltek itt. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ideköltözésük idején erdő volt-e a terület, de azt igen, hogy a falucska feletti cseres erdőket az 1710-es években a kárászi magyarok kezdték irtani, mivel akkor Bikal és Nagyhajmás nagyon kevés, ráadásul igaerő nélküli lakóval bírt. Az 1730-as években már az igaerőben megerősödött horvátok is bővítették az irtásokat. A magyarok nemcsak ezt a területet, hanem a rácok által 1704-ben elhagyott Rácbikal szántóit is megművelték. Ők kezdték el irtani Bikal falu középkori helyét is, amely mintegy 1,5 km távolságra volt a rác falutól. Bikal és Nagyhajmás között is feltehetőleg az erdő volt az úr, hiszen a vizsgált iratok részleteiből tudjuk, hogy a bikali horvátok a magyarok újonnan tört szántóin, a hajmási telepesek pedig erdőkben telepedtek meg. A nagyfokú erdősültséget alátámasztja egy hajmási tanú vallomása is, aki visszaemlékezésében így jellemezte a tájat: , akkor mind erdő kevés mező lévén." A Mágocstól délre eső, Kápástól Olaszfaluig tartó határszakaszon (4. sz.) nem említenek erdőket és irtásokat, ami arra utalhat, hogy erre eleve kevesebb erdő lehetett és a területet a török alatt is szántóként használhatták. Nem mellékes körülmény, hogy itt kezdődnek a környék legjobban termő, csernozjom barna erdőtalajú szántói, melyek laposabb fekvésűek, jól munkälhaték, itt tehát kevésbé számolhatunk török alatti erdősödéssel. A második szakaszon (5/a. sz. — 7. sz.) már jóval erdősültebb a táj. A határ felkúszik a Barandói-hegy tetejére és egészen a 5/a. szakasz végéig, a Vaskapuig egy dombháton halad. A kedvezőtlen domborzati- és talajviszonyok ellenére szántóföldek, gyümölcsfák, utak és egyéb antropogén elemek fekszenek a határon, tehát a táj eleve humanizáltabb jellegű volt, melyet változatos, a gazdálkodással és történeti eseményekkel kapcsolatos régi magyar helynévanyaga is alátámaszt. Ettől a határtól nyugatra már kontinuus településeket találunk (Nagyág, Vaszar). Erdőirtások természetesen itt is voltak, méghozzá újonnan tört és hajdinával, valamint kukoricával bevetett irtásföldeket említettek, amelyeket nyílhúzással osztottak fel egymás között a nagyágiak. Az irtásföldeket hordozó hegyhát nem volt igazán alkalmas szántóföldnek. Nagyobb részt csak az 1730-as években irtották ki és fogták eke alá, ami talán a környező uradalmak pusztahasználatot (bérelhetőséget) tiltó rendelkezései idéztek elő. Az itteni hegyháti földek egy része ugyanakkor talán már középkor óta művelt lehetett, minekután a szántóföldek a középkori agrotechnikára oly jellemző » MNLBML TV. 1. p. 3. VIII. 224. (1751)
