Oldal 101 [101]
100 MÁTÉ GÁBOR
határjárások fafajokra vonatkozó adatait, ugyanis nehezen tudtam volna kizárni
azt az eshetőséget, hogy egy fa kétszer szerepeljen az adatbázisban, továbbá a jó
forrásadottsággal rendelkező, 3-4 iratos határszakaszok felülreprezentáltak lettek
volna. A táblázat adatai természetesen nem egykorú fákra vonatkoznak, nagyjából
a 17. század közepétől a 18. század közepéig élt, különböző korú egyedekről van
szó, de a , minták" 1757-től 1765 között élő növényeket reprezentálnak.
A vonalon található határfák közül a legtöbb a tölgy, amit a bükk és a cser
követ. Magas arányszámuk nem meglepő. Ezek ugyanis a legellenállóbb fafélék,
és a terület természetes vegetációját is tiszta állományaik vagy társulásaik alkot¬
ják, melybe (különösen a bükkösökbe) a hárs is belevegyül. A keményfák közül
a mai állapothoz mérten a bükk elterjedése mutatja a legnagyobb változást. Az
adatokból látszik, hogy a bükk az egész földrajzi Völgység területén honos lehetett,
főként a nedves völgyekben, a nyugati és az északias domboldalakon volt jellemző.
A bükkre egyébiránt a Mecsekben és a Hegyháton ma is igen jellemző az ún. eme¬
letfelcserélődés, vagyis amikor a fafajt a szokványos magaslati elhelyezkedésétől
eltérően a párás, hűvös mikroklímájú völgyekben tenyészik. A bükk szélesebb
körű elterjedését és 18-20. századi térvesztését a térség mai helynévanyaga is
megerősíti. Említésre méltó, hogy a bükk a II. határrészen szerepel a legtöbbször,
ahol ma is potenciális faj. Az 5/b-vel jelzett területen a határvonal egy jó darabon
bükkerdőben halad, feltehetően egy régi szálas erdőben, ami talán a középkorban
is az volt. A megváltozott erdészeti szemléletnek és a szántóföldek kiterjedésének
köszönhetően már sem itt, sem az ettől északra eső részeken nem jellemző ez az
értékes, de lassan növő faféleség.
A juhar a határjelölés szempontjából viszonylag fontos faj volt. A táblázatban
nem szereplő határjárásokban is számos alkalommal előfordul. A nyárfa ritkán,
nem jelölt faként, hanem látképileg orientáló, irányjelölő szerepben jelenik meg
(száraz, magas, stb.). Egyéb perekből tudjuk, hogy az éger is hasonló szerepű
lehetett. Ez alapján kijelenthető, hogy a völgytalpak közelében is inkább a ke¬
ményfákat, illetőleg más határjelölőket, főként halmokat részesítették előnyben.
A gyümölcsfák közül a körte és a dió a leggyakoribb. A körte közismerten hosszú
életű fa, a 19—20. században is tipikus határbeli fa volt, amit előszeretettel ültettek
a szántóföldek, rétek szélére. Előfordulása mindenképpen az intenzívebb emberi
jelenléttel mutat kapcsolatot. A fás vegetációval együtt tárgyalom a szőlőt is, erről a
kontinuus falvakhoz közel, illetve Csurgóról találunk említést. A határon említett
szőlőskertek közül egy bizonyosan új ültetésű volt (Ravaszlik), kettő pedig régi
eredetű (Csurgó, Nagyág) lehetett.
Lényeges, és vegetációtörténeti szempontból érdekes kérdésként említem meg,
hogy egy esetben, egy régi, használaton kívüli út mellett fenyőfa volt a határjel.