OCR
74 MÁTÉ GÁBOR 72 38. ábra. A kárászi Nagypart-tetőre vezető helyi utak (rajzolta: Máté Gábor) jó eséllyel következtethetünk a hely csomóponti jellegére, ami akár a távolabbi múltra visszavetítve is igaz lehet. Így van ez az ábrán szereplő, mára elpusztult Almási csárda esetében is, ahol minden bizonnyal a régi — török alatt elpusztult — Almást átszelő utak jelölték ki a csárda helyét. A Hegyháti járás területén, a dombtetőkön is fontos csomópontok voltak (40. ábra). Természetesen a legfontosabb csomópontokat a települések lakott részén vagy gazdasági telephelyek környékén kell keresni, ahol a térbeli aktivitás nagyobb. Az útirányok, nyomvonalak használata függ az időjárástól, pontosabban szólva a használat rendjét főként a helyi mikroklíma befolyásolja. A legjobb, legszárazabb állapotban általában a dombtetőkön végigfutó gerincutak és a völgyaljban (dombszoknyán) haladó derékok (országutak) voltak, a völgytalpi utak csapadékos időben vagy hóolvadáskor nehezen száradtak fel, ezért ha tehették, kerülték őket. Az útirányt tapasztalat alapján, a közlekedés célja, az éppen aktuális időjárás és a rakomány nagysága alapján választották ki. A domboldalakon esetenként több, egymással párhuzamos és akár egy időben is járt nyomvonal, mélyút alakulhatott ki. Egyes mélyutak esetében közmegegyezésen alapuló forgalmi szokásrend is életben volt. A kárászi Teleki-horgosok esetében az egyik nyomvonalon üres szekérrel, csak felfelé jártak, míg a másikon teherrel rakottan, lefelé közlekedtek (41. ábra). Más utakon kitérőket alakítottak ki, ahová