OCR Output

68 MÁTÉ GÁBOR

sában igen markánsan megnyilvánul. A helyi utak abban is eltérnek az országos
utaktól, hogy a helyben jellemző közlekedési eszközökhöz igazodó meredekséggel
és szélességgel rendelkeznek. A vizsgált terület ma fennálló helyi útvonalainak
nagy részét a gyalogos, lovas (alárendelten szamáron, öszvéren való teherhordás)
és a fogatos (ökör, ló, tehén) közlekedés hozta létre. Egy-egy útirány és nyomsáv
kialakulásakor (kitaposásakor) leginkább a fogatos közlekedés igényei számítottak.
A legfontosabb igás- és vonójószág évszázadokon át az ökör volt, amit a 19-20.
században váltott fel a ló, de a messzi útra igyekvők már korábban is inkább ló¬
vontatta közlekedési eszközt használták (35. ábra).

AZ ÚTHÁLÓZAT HIERARCHIÁJA A HELYI
ELNEVEZÉSEK ALAPJÁN

A helyi utak sokfélesége az utak elnevezésében, pontosabban a közszavakban és a
földrajzi nevekben nyilvánul meg.? A hegyháti tájnyelvben a 18-20. szäzadban a
legáltalánosabb közszó az út volt, de gyakran használták a kocsiút és a szekérút kife¬
jezést is, ezek azonban csak a 19. század közepétől kezdve, az alternatív közlekedési
eszközök (vonat és a gépjármű) megjelenésével terjedhettek el. A szilárd burkolatú
utak megjelenéséig a legfontosabb útnak az országút, vagy tájszóval élve derék szá¬
mitott, amely a városok közötti, regionális közlekedésben töltött be kulcsszerepet.8
A gyalogosan használt utakat gyalogútnak vagy ösvénynek nevezik, míg az állathajtó
utaknak csapás a neve. A Mecsekháton az utak mélyebb részét, ahol a nyomsáv a
talajba és az alapkézetbe vagédott horgosnak vagy horhosnak nevezik (Dél-Bara¬
nyában szurdok). Az egyes útszakaszok használtsága alapján megkülönböztették az

12 Lásd a tájszótárakban, és a helynévgyűjteményekben lévő névanyagot, pl. Pesti 2008; BMEN
I., továbbá Kárász, Magyaregregy, Szászvár és Vékény falvakban végzett gyűjtéseim alapján.
83 A derék baranyai tájszó, eredetére vonatkozóan lásd: Máté 20r3a: 85.