Seite 30 [30]
AÁ PUSZTAFALVAK TÁJTÖRTÉNETI KUTATÁSA A KAPOS MENTI ENYŐD PÉLDÁJÁN 29
tavas malomként ábrázolja (a tanúságtevők is ekképp emlékeznek rá). Az 1865-ös
kataszteri térkép és a 19. századi vízikönyv az Enyődi- vagy az akkor már tulaj¬
donosa után Krakler-malomnak is hívott objektumot árkos rendszerűként jelöli."
1964-ben még fotó készült az akkor már elhagyott, deszkafalú épületről, amely
feltehetőleg az árkos rendszerre való átállás idején épülhetett újra, de az is lehet,
hogy alapszerkezetében annál jóval régebbi, esetleg 18. század eleji építésű volt.
A malmot a kollektivizálás után széthordták, lerombolták. Terepbejárásunk során
a malomárok, a kerék mögött kimélyült kis tavacska és a malomépület törmelékei
voltak kivehetők (6—7. ábra).
A malom egyetlen épebb részlete a gerendelynél lévő, kváderkövekből rakott
lábazat, mely esősebb időben most is részben vízben áll. Az egykori malomtó helye
— melyet a 18. század második felében szüntethettek meg — szürkés színű, enyhe
mélyedésként rajzolódott ki a patak nyugati oldalán fekvő szántóföldön. Az egykori
malomtó gátja egy patakra merőlegesen húzódó, alig észrevehető kiemelkedésként
mutatkozott meg, melyet csak második terepszemlénk alkalmával sikerült beazono¬
sítanunk. A malomhely továbbélése és a régi malomgát, valamint a tómeder egyes
szakaszainak megjelenése azért is kiemelendő, mert a vízfolyást kanalizálták és
láthatólag nagyon nagy anyagmozgatással járó talajmunkákat végeztek.
A TÁJKÉP VÁLTOZÁSA (MŰVELÉSMÓD, TÁJHASZNÁLAT, UTAK)
A faluhely körül a török időkben erdőségek nőttek fel.:" Szűkebb környezete az
1759-es térkép szerint irtványföld volt, vagyis bizonyos, hogy a faluhely a török
alatt bebokrosodott, beerdősödött, amit aztán a 18. században irtottak újra. Nem
véletlen, hogy a faluhely területe az első irtások között volt, mivel dombságainkon
a középkori falvak a jó műveletű, síkabb fekvésű, jószág által járatott, telkesített
földdarabok, ún. , telkek" mellett jöttek létre. A faluhelyen kívül a hegytetőkön
létesítették az első irtásokat. Enyőd határának túlnyomó részét a 17. század végén
és a 18. század legelején főként erdei állattartásra használták, hiszen a régi határ
beerdősödött. A török idők elmúltával a viszonylag nagyobb erdők a különféle
gazdasági igények és mezőgazdasági gyakorlatok (erdei legeltetés, fahordás, irtás)
eredményeként csökkentek. A relatív fabőség és az erdőirtás közvetett bizonyítéka
a Csóna gödrében végzett szénégetés.
9 KVL VI:r2b. XLV/3. 246.
» Az aläbbi iratok alapjän: MNL OL P 108. Rep. 92. 556. cs., f. VIII. No. 322. (1745); Rep. 92.
557. cs. £. XI. n. 415. (1745); Rep. 92. 556. cs. £. VIII. n. 324. (1747); Rep. 92. 557. cs. f. XI. n.
424. (1757); Rep. 92. 556. cs. f. IX. n. 333. (1759)