Seite 27 [27]
26 K. NÉMETH ANDRÁS — MATE GÁBOR
lehetett. Mindez egy hozzávetőleges érték, a Kapos árterének szabályozatlansága
miatt régen a faluhatár északi részén nem voltak határjelek.
A falut elkerülték a nagyobb utak, ilyen csak a Kapos-völgy északi oldalán ve¬
zetett; a folyón nagyobb átkelő nyugati irányban legközelebb néhány kilométerre
Berkiben, kelet felé pedig Dombónál volt. Az 1759-es kéziratos térkép határjelei
többnyire különféle módon megjelölt fák, illetve ritkábban földhányások voltak,
ezeken kívül a térképen az alábbi jellegzetes tájelemeket tüntették fel (a térképen
szereplő számokat és betűket megtartottuk):
1. A Cséna gédrébél folyé patak Kaposba torkolläsa,
2. a patak forrása,
3. szénégető hely,
4. farkaslyuk,
7. enyődi templomrom,
8. enyődi malom,
19. a Kercseligetről Dombóvárra és Pécsre vezető út szétválása,
20. mocsár,
35. a régi jenői és a Jágónakról Gödrére vezető út találkozása,
P — és a Kisküt (Kisskıt) nevü forräs.
A térképen szerepel továbbá egy régi, puszta út a Csóna gödre felett, a Kalán
malom helye és a Jagadon völgye, valamint a Kis gödör ága helynevek a Nyerges
felé eső nyugati oldalon. A tanúvallatások a fentieken kívül sok más, kevésbé
jellegzetes vagy mára eltűnt határpontot is említenek, melyek felsorolásától most
eltekintünk. A fák közül azonban kiemeljük azt az óriási tölgyfát, amelyet a rácok
debeli hraszt-nak (6. határjel) mondtak, s melynek különös nagyságát a tanúságot
tevők közül többen kiemelték. Az öreg tölgyet a kései határjárások már elpusztult
faként említik. Terepbejárásaink során természetesen csak a földfelszinen nyomot
hagyó objektumok azonosítására tehettünk kísérletet.
A határ nyugati felén a földfelszíni formákhoz kapcsolódó jelek sorozatát sike¬
rült azonosítanunk, úgymint egy forrásos völgyet, amely talán a határjárásokban
felbukkanó Hajdú-kúttal lehet azonos. A szénégető hely a Csóna gödre felső felében
egy nagyjából lapos, víztől mentes helyen feltételezhető. A tanúvallomásokban és a
térképen is szereplő farkasverem (vagy farkaslyuk) a Csóna gödre fejében felnyíló
árok fejénél lehetett. A csapdát a hátraharapódzó erózió során természetesen fel¬
nyíló árokfő lefedésével, részleges kimélyítésével alakíthattak ki, legalábbis a mai
terepviszonyok nagyon logikus eshetőségként kínálják ezt a megoldást. Az egyik
legérdekesebb tájelem a tanúvallomásokban árkos útként megnevezett pont, melyet
az 1759-es térképen puszta útként neveznek meg (via antigua deserta). Ez az út