OCR
AZ APRO DESCARTES- ES AZ APROLEKOS CARDANO-FEJEZET elbeszélését az 1637-ig, az Értekezés megjelentetéséig terjedő időszakról, mintha csupán önmagában vizsgálnánk. Baillet munkáját tekinthetjük az Értekezés önéletírásszerű részeivel szinte egyforma autoritású, teljesebb változataként a Descartes-tól barátai által elvárt histoire de [son] esprit-nek. Baillet életrajzát már csak azért is használhatjuk így, mert nemcsak magából az Értekezésből illesztett be hosszú részleteket saját elbeszélésébe, de további részleteket is átvett Descartes levelezéséből. Ezért azt javaslom, hogy a viszonyt Descartes saját önéletrajzi narratívája és Baillet műve között annak nyomán értelmezzük, ahogyan egy Dilthey-megfogalmazást követve tehetjük a Vázlatok a történelmi ész kritikájához egyik töredéke alapján: , A megélés (das Erleben) időbeli lefolyás, amelyben minden állapot, még mielőtt elkülönített (deutlich) tárggyá válna, megvaltozik [...].”3" Innen nézve minden életrajz és önéletírás többé vagy kevésbé kiterjesztett és részletezett kísérlet ennek az állandó változásban lévő életfolyamnak a megállítására, rögzítésére azáltal, hogy több vagy kevesebb elemet tesznek , elkülönített tárggyá", így látva el formával a formátlan folyamot és vágva ki mozzanatokat, életeseményeket, melyek látszólag elválasztottak vagy legalább elválaszthatók a többiektől. A megfigyelés azonban szétrombolja a megélést. [...] magának az életnek törvénye [...], hogy az élet minden mozzanata, amelyet megfigyelünk [...], többé már nem folyamat, hanem az emlékezetben megtartott mozzanat; ugyanis a figyelem — amely megállítja az önmagában folyásban lévőt — rögzíti a mozzanatot.? Baillet és Descartes leírásai úgy különböznek egymástól, mint ugyanannak az életfolyamnak részletes és kevésbe részletes leírásai. Ezzel a kijelentéssel persze semmiképp sem szeretnénk most mi magunk egy objektivisztikus történelemkoncepciót előfeltételezni a 19. és 20. század pozitivisztikus elgondolásainak modorában: senki sem ad wie es eigentlich gewesen képet Descartes életérél. És természetesen Baillet életrajza egyik kései példája a Júdás/Hermann esetében is látott hagiográfiai narratív minták és előfeltevések megjelenésének. Mégis, Dilthey-Misch-nek annyiban bizonyára van igazsága, hogy az önéletírás teljesen egyedi hozzáférést jelent a történeti igazsághoz, a nyilvánvalóan mindig lehetséges ténybeli tévedések dacára. Egy már idézett szövegrészt vegyünk elő ismét, most más hangsúllyal, más kihagyási mintázattal: 311 Bacs6é — Csikós — Lakatos: Filozófiai hermeneutika, 65. (A fordítást módosítottam Dilthey: Der Aufbau der geschichtlichen Welt, 239 nyomán.) 312 Uo. Saját kiemelésem -— B. G. (A fordítást módosítottam Dilthey: Der Aufbau der geschichtlichen Welt, 240 nyomán.) * 171 +