Page 170 [170]
AZ APRO DESCARTES- ES AZ APROLEKOS CARDANO-FEJEZET
Érdemes azt is fölidézni, hogy Dilthey az önéletírások kontextusában vezeti be
a kategóriákat, amelyeket alkalmasnak vél ama véges emberi szellem életének
megfelelő megértésére, aki megtapasztalja, majd igyekszik fogalmilag is megra¬
gadni önmagát, s aki még később elbeszéli, amit talált s megalkotott, és mindezt
alapvetően másként, mint ahogyan a természettudományos közlemények szá¬
molnak be leletekről és konstrukciókról.
Van tehát koherensnek tűnő történetünk egy befolyásos tanáregyéniségről,
akinek töredékes leírásban fennmaradt fő eszméit tanítványa állította össze és
fejtette ki. Ám e történet legmeglepőbb vonása, amely beletorkollik Misch rövid
Descartes-ról írott méltató soraiba, hogy noha Misch kiváló filozófus volt — mint
erről bőségesen meggyőződhettünk -, mégsem méltatja Descartes munkáját
filozöfiai teljesitmenykent. Erre is ráirányítja figyelmünket az a nemtörődömség,
amellyel iménti idézetünk az ész és az akarat dominanciájáról beszél — mint¬
ha nem volna döntő jelentőségű különbség, hogy egy filozófus az észnek vagy
az akaratnak ad domináns szerepet a rendszerében. Elég, ha csak arra gondo¬
lunk, milyen eltérő interpretációkat hoz magával, ha valaki több vagy kevesebb
hangsúlyt helyez Descartes tézisére az egyik Mersenne-hez írott levelében arról,
hogy még az örök igazságok is Isten akaratától függenek. Egy filozófiai elemzéstől
mindenképp elvárjuk, hogy belemerüljön efféle részletek tárgyalásába. Misch
azonban pont ugyanazon a tisztán történeti módon szól az Értekezésről, mint
Cardano, Cellini, Suger apát és számos más történelmi individuum önéletírá¬
sáról, akikben egyáltalán nem volt, vagy csak viszonylag csekélyebb filozófiai
érdeklődés lakozott. Sőt, Descartes kapcsán mégiscsak élesen vetődik fel ismét
a korábban már érintett kérdés, hogy miért írnak filozófusok történeti munká¬
kat, ha egyszer a diszciplínák Descartes-tól megalapozott filozófiai hierarchiája
nem hagyott a történelemnek igazán komoly szerepet.
Mint emlékszünk, történeti választ már adtunk erre a kérdésre, utalva arra,
hogy Misch Dilthey tanítványa volt, és Dilthey nem csupán történeti szempont¬
ból tulajdonított egyedülállóan fontos szerepet az önéletírásnak, de filozófiai
szempontból is. Misch amúgy is követni akarta Dilthey saját átfogó koncepcióját
a bölcsészeti tevékenységről, és szükségesnek vélte tanúbizonyságot adni tör¬
ténészi képességeiről, mielőtt nekikezdett volna egy elméleti mű megírásának
a történeti tudományok módszertani alapjairól.
De már e kérdések korábbi érintésekor utaltunk e mostani fejezetre, mondván,
hogy filozófusokról lévén szó, nem elégíthet ki bennünket teljes mértékben a tör¬
téneti válasz. Kell legyen filozófiai válasz is a kérdésre. A most megindokolandó
filozófiai válaszjavaslat az, hogy Misch éppen azért tekintette Descartes írását
pusztán történetileg értékelendőnek, mert teljes határozottsággal elutasította
Descartes elgondolását a tudományok ahistorikus metafizikai megalapozásáról,
+ 169 +