Oldal 166 [166]
OCR
TÍPUS ÉS INDIVIDUUM VISZONYÁNAK SAJÁTOS MEGJELENÉSE A ,, KÖZÉPKORBAN" „a stílus a személyiség kifejeződése". Mindemellett azonban általános sajátosságként emeli ki az önmagára irányuló vizsgálódó pillantás (Selbstanschauung) tárgyszerűségét. Mindennek kiemelkedő és kiemelendő példája lesz Petrarca. A Petrarca-fejezet felépítése persze eléggé különös, amennyiben az egyik lezáró mondata gyakorlatilag rögzíti, hogy az önéletírások történetében hatása minimális: Így végül aztán az önéletírás műnemének előmenetelében Petrarca önéletírásának különleges jelentősége is teljesen háttérbe szorul zseniális individualitásának általános hatása mögött [...]?"? Gyanítható, hogy Misch számára azért volt fontos Petrarca kiemelése, mert őbenne folytatni tudta a reneszánsz személyiség határtalan ünneplését, amelyet a bevezetőben kezdett meg. Dilthey-jel való tanítványi Wahlverwandtschaftját — ahogyan a fejezetben Petrarcát köti Augustinushoz — ezen a szinten is elárulva, az akaratot, az energiát, az evilági élet kiélését emeli ki a szintaktika szintjén is. Jellemző kifejezései az un- vagy -los fosztéképzés vagy masképp hatärolatlansägot jelentö szoalakok, amelyek az ész, a racionalitas hattérbe szorulasat jelzik: unermeßliche wechselvolle Lebendigkeit (,,felmérhetetlen, változással teli elevenség"), ruhelos begehrendes, nimmer befriedigtes Herz („nyugtalanul vagyakozö, kielégiilést sosem talälö sziv”), ständiger Wechsel der Stimmungen („a hangulatok ällandö vältozäsa”), unsagbare Zerrissenheit („kimondhatatlan szetszakitottsäg”), Vollgefühl („az erzesek teljessege”), uneindämmbarer Reichtum („gätak kôzé szorithatatlan gazdagsäg” — lelki ertelemben veve), unzähmbarer Lebensdrang („az élet megzabolázhatatlan nyomulása"). Pont ezt emeli ki Misch akként az újként, amely Petrarcában , keresztülbirkózta magát" (sich durchrang): nem elégedve meg sem a keresztény, sem az antik moralitás hitre vagy észre építő szabályozottságával [...] érvényre juttatta a kíváncsian érző részvételt a világ és az emberek minden jelenségében, [...] a vallási megsemmisülés és az evilági életöröm eme kettős fényében láttatta nyugtalanul vágyakozó, kielégülést sosem nyerő szívét, a hangulatok állandó változásában és a fantázia álmaiban [...]9? 32 Uo., 582. 3% ,[dafi er ...] die neugierig fühlsame Anteilnahme an allen Erscheinungen der Welt und der Menschen behauptete, daß er in diesem Zwielicht von religiöser Entwerdung und diesseitiger Lebensfreude sein ruhelos begehrendes, nimmer befriefigtes Herz in dem ständigen Wechsel der Stimmungen und der Träume der Phantasie sehen ließ [...]” Uo., 577.
