Page 166 [166]
TÍPUS ÉS INDIVIDUUM VISZONYÁNAK SAJÁTOS MEGJELENÉSE A ,, KÖZÉPKORBAN"
„a stílus a személyiség kifejeződése". Mindemellett azonban általános sajátos¬
ságként emeli ki az önmagára irányuló vizsgálódó pillantás (Selbstanschauung)
tárgyszerűségét. Mindennek kiemelkedő és kiemelendő példája lesz Petrarca.
A Petrarca-fejezet felépítése persze eléggé különös, amennyiben az egyik le¬
záró mondata gyakorlatilag rögzíti, hogy az önéletírások történetében hatása
minimális:
Így végül aztán az önéletírás műnemének előmenetelében Petrarca önéletírásának
különleges jelentősége is teljesen háttérbe szorul zseniális individualitásának általá¬
nos hatása mögött [...]?"?
Gyanítható, hogy Misch számára azért volt fontos Petrarca kiemelése, mert őbenne
folytatni tudta a reneszánsz személyiség határtalan ünneplését, amelyet a beveze¬
tőben kezdett meg. Dilthey-jel való tanítványi Wahlverwandtschaftját — ahogyan
a fejezetben Petrarcát köti Augustinushoz — ezen a szinten is elárulva, az akara¬
tot, az energiát, az evilági élet kiélését emeli ki a szintaktika szintjén is. Jellemző
kifejezései az un- vagy -los fosztéképzés vagy masképp hatärolatlansägot jelentö
szoalakok, amelyek az ész, a racionalitas hattérbe szorulasat jelzik: unermeßliche
wechselvolle Lebendigkeit (,,felmérhetetlen, változással teli elevenség"), ruhelos
begehrendes, nimmer befriedigtes Herz („nyugtalanul vagyakozö, kielégiilést so¬
sem talälö sziv”), ständiger Wechsel der Stimmungen („a hangulatok ällandö väl¬
tozäsa”), unsagbare Zerrissenheit („kimondhatatlan szetszakitottsäg”), Vollgefühl
(„az erzesek teljessege”), uneindämmbarer Reichtum („gätak kôzé szorithatatlan
gazdagsäg” — lelki ertelemben veve), unzähmbarer Lebensdrang („az élet meg¬
zabolázhatatlan nyomulása"). Pont ezt emeli ki Misch akként az újként, amely
Petrarcában , keresztülbirkózta magát" (sich durchrang): nem elégedve meg sem
a keresztény, sem az antik moralitás hitre vagy észre építő szabályozottságával
[...] érvényre juttatta a kíváncsian érző részvételt a világ és az emberek minden je¬
lenségében, [...] a vallási megsemmisülés és az evilági életöröm eme kettős fényében
láttatta nyugtalanul vágyakozó, kielégülést sosem nyerő szívét, a hangulatok állandó
változásában és a fantázia álmaiban [...]9?
32 Uo., 582.
3% ,[dafi er ...] die neugierig fühlsame Anteilnahme an allen Erscheinungen der Welt und der
Menschen behauptete, daß er in diesem Zwielicht von religiöser Entwerdung und diesseitiger
Lebensfreude sein ruhelos begehrendes, nimmer befriefigtes Herz in dem ständigen Wechsel
der Stimmungen und der Träume der Phantasie sehen ließ [...]” Uo., 577.