Oldal 163 [163]
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN
Itt beleütközünk a filozófiailag művelt költőnél a számunkra primitívnek ható hitbe
az érzékfeletti világ valóságában, [...]
Danténál ez a vallásilag megalapozott pogány-katolikus hit a láthatatlannak az
érzékek körébe esésének lehetőségében, amely a , hit korszaka" mint olyan számára
jellegzetes, egybeesik a költői képzelőerő hatalmával, amely saját természetének meg¬
felelően teremtményeinek testszerű valóságot kölcsönöz. [...] mindenesetre világos,
hogy a költő látomásának, amelynek hiteléül kellett szolgáljon a nehézkes kommentár,
nagyon más értelme van, mint a megismerésre való törekvés eksztatikus beteljesülé¬
sének, amelyről Szent Ágoston tudósított Vallomásaiban; és így a vallásos önéletírás
legfőbb dokumentumával való összevetés ahelyett, hogy Dante művébe vezetne be,
inkább amaz élmény jellegének kérdéséhez vezet vissza, amely a Paradicsom prológu¬
sát követve, a Komédia , legmagasabbrendű" részének anyagát szolgáltatta."
[...] amikor a költő bizonygatja, hogy maga megjárta a legmagasabb mennyet, amelyről
merészen beszámolni készül, annak nyilvánvalóan nagyon más értelme van, mint
egy eksztatikus vallomásnak. Ha azt, amit ő maga bizonygat, ilyen szószerinti, po¬
zitív-vallásos értelemben vennénk, az a költői szándék naiv félreismerésével lenne
egyenértékű, azzal összevethető, amilyen naiv módon Verona népe a Pokol költőjét,
Boccaccio tudósítása szerint, mint azt az embert csodálta, aki lent járt a pokolban.?
29
29
Ss
®
„Hier stoßen wir bei dem philosophisch gebildeten Dichter auf den uns primitiv anmutenden
Glauben an die Realität der übersinnlichen Welt, [...] Bei Dante traf diese religiös begründete,
heidnisch-katholische Sinnfälligkeit des Unsichtbaren, die für das „Zeitalter des Glaubens” als
solches charakteristisch ist, mit der Macht der dichterischen Einbildungskraft zusammen, die
ihrer eigenen Natur gemäß ihren Gebilden leibhaftige Wirklichkeit verleiht. [...] jedenfalls ist
klar, daß die Vision des Dichters, zu deren Beglaubigung der umständliche Kommentar dienen
sollte, einen sehr anderen Sinn hat als die ekstatische Erfüllung des Erkenntnisstrebens, von
der der heilige Augustin in seinen Konfessionen berichtet hat, und so führt der Vergleich mit
dem Hauptdokument der religiösen Autobiographie statt in Dantes Werk hinein vielmehr zu
der Frage nach der Eigenart des Erlebnisses zurück, das, dem Prolog zum Paradiso zufolge, die
Materie zu dem „erhabensten” Teil der Comedia abgegeben hat.” Uo., 503.
„die Versicherung des Dichters, daß er selber in dem höchsten Himmel gewesen sei, von dem
zu berichten er sich erkühnte, offenbar einen sehr anderen Sinn als den einer ekstatischen
Konfession. Das Selbstzeugnis in einem solchen wörtlichen, positiv-religiösen Sinne zu nehmen,
dürfte eine naive Verkennung der dichterischen Absicht sein, vergleichbar der Naivität mit
der das Volk von Verona den Dichter des Inferno, Boccaccios Bericht zufolge, als den Mann
bestaunte, der in der Hölle gewesen war.” Uo., 499.
e 162 +