OCR
TÍPUS ÉS INDIVIDUUM VISZONYÁNAK SAJÁTOS MEGJELENÉSE A ,, KÖZÉPKORBAN" Misch rákényszerül a következőkben példásan felsorakoztatott Dante-szakértők álláspontja nyomán a nála kirajzolódó kép módosítására. Az egyik komoly módosulás nem csekélyebb kérdést illet, mint a Komédia bevonasat vagy kihagyását. Burckhardt kihagyja s az Új életre koncentrál, mert, mint Misch idézi tőle — persze irigykedve a történelmi korra, amelyben élnie adatott —, a Komédia mindennapi étkünkké vált.?" A másik változás pedig a középkor—reneszánsz problematika. E problematika tárgyalása során újra megjelenik Abélard és Héloise, valamint a nekik szentelt fejezetben hosszasan folytatott polémia a középkor sajátjogúságának elismertetéséért küzdő Étienne Gilsonnal. Mert Gilson sem hagyja ki az összevetést a levélfüzér és az Új élet között. Gilson úgy véli, a középkor annyiban nyilvánul meg a két szerető levelezésében, amennyiben mesterkélt kifejezési eszközök nélkül, a maguk természetességében törnek elő érzéseik. Ezzel szemben az Új élet csupa mesterkéltség abban az értelemben, hogy Dante a trubadúrköltők által megteremtett hagyományt vetíti rá saját élettörténetére és költeményeire, ezért érzései csak nagyon közvetve jutnak előtérbe. Misch - ez esetben alighanem teljes joggal — rámutat arra, hogy ez a megközelítés biztosan téves. Az Abélard—Héloise-levelezés teli van a retorikai hagyományból származó toposzokkal, semmiképp sem tiszta érzelemkifejezés, éppoly kevéssé, mint Dantéé, csupán csak más forrásból merítenek. Az előző változat koncepciója szempontjából ezt követi a legnagyobb csapás. Misch ugyanis fölidézi az irodalomtörténeti kutatásban élenjáró Dante-szakértőket, leginkább Karl Vosslert és Rudolf Borchardtot — s közöttük persze magát Benedetto Crocét -, akiknek álláspontja egyrészt végképp meggyőzi őt arról, hogy Dante helye a középkorban van és nem a reneszánszban, ugyanakkor végül lehetetlenné teszi számára, hogy az Új életet igazán komolyan vehető önéletírásnak tekintse. Lehetne úgy fogalmazni, hogy Dante oly nagy költő volt, hogy kicselezte számos értelmezőjét, mígnem az igazán részletekbe menő történeti kutatás ki nem mutatta, hogy Dante élete más volt, mint amilyennek a könyvecske mutatja. Olyannyira más volt, legalábbis Borchardt nézete szerint, hogy Dante valójában önigazolásként, jó hírnevének visszaszerzéséért írta meg, a való életén alapuló kétes hírének ellensúlyozására. Misch ezzel kapcsolatban persze hangot ad fenntartásainak. Úgy véli, itt ugyanaz a pszichologizáló-naturalizáló tendencia kap szót, amelynek alkalmatlanságára a szellemtörténeti kutatásban már a korábban elemzett, Dilthey munkásságát a Nietzschével szemben érzett kisebbrendűségi komplexusra viszszavezetni próbáló írással szembeni reakciójában rámutatott. Ugyanakkor nehéz helyzetben van annyiban, hogy Gilsonnal szemben érvelve Abélard bensőleg 21 Uo., 452.