Seite 132 [132]
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET
Misch ugy véli, hogy miutan Abélard végnapjait ebben a theologia crucisszal
rokonítható modorban értelmezi Gilson, ebből már egyértelműen következik
az akommentár, amelyet a levelezés fennmaradt részét lezáró lelki vezetői uta¬
sításhoz fűz:
A bűnbánó, aki egy napon megkötötte a maga békéjét és teljes önfeladásban halt meg,
ezekben a sorokban már teljesen ebben az irányban halad. Abélard képes volt eljutni
e csúcsra. Attól tarthatunk, hogy hiábavalóan igyekezett oda fölemelni Héloise-t. Azt
mondhatnánk, hogy az oly emelkedett beszédmód megnyerte magának Héloise-t,
a keresztényi szeretet magasztos eszménye elcsábította őt, s így végül mégiscsak el¬
fogadta, hogy Istenért szeresse Abélard-t ahelyett, hogy Abélard-ért szeresse Istent,
vagy — mint ahogy az történt -, hogy Abélard-t Isten ellenében szeresse. Ha valaha is
megadta beleegyezését [a történet Abélard általi értelmezéséhez], az csak a szívében
történhetett, nem pedig a levelekben; vagyis nem tartozik a történethez. A mi szá¬
munkra e két nagy lélek kemény viadala abban végződik be, hogy Abélard keresztényi
módon aláveti magát a Gondviselésnek, örömét lelve az äldozatban, miközben Heloise
Seneca és Lucanus sztoikus mintáját követve elfogadja a sorsot.???
Gilson számára Héloise annak ellenére, hogy a könyv címében az ő nevére he¬
lyezte a hangsúlyt, valamiképp alapvetően mégiscsak megmarad annak a ti¬
pikusan francia szerelmes nőnek, akinek alakját Joó Mária Beauvoir-elemzése
nyomán idéztük fel korábban. Könnyen lehet, hogy még Beauvoir számára is
indíttatást jelentettek ezek a sorok:
»Im Blick auf dieses Ende seiner Tage kommentiert Gilson die seelsorgerische Anweisung,
mit der Abälard die schmerzliche Aussprache mit der Aufbegehrenden abschloß:” Uo., sajät
kiemelésem - B.G.
„Le pénitent qui devait un jour faire sa paix avec saint Bernard et mourir dans un renoncement
total est déja tout entier dans ces lignes. Abélard a su gravir ce sommet. On peut craindre
qu'il soit vainement efforcé d’y élever Héloïse. On voudrait pouvoir dire que gagnée par tant
déloquence et séduite par ce haut idéal de charité chrétienne, Héloïse finit par accepter d'aimer
Abélard pour Dieu au lieu d'aimer Dieu pour Abélard, ou même, comme il lui arrivait, d'aimer
Abélard contre Dieu. Si jamais son consentement fut donné, il ne le fut que dans son cœur, non
dans ses lettres; il n'appartient donc pas à l’histoire. Pour nous, l’âpre débat qui mit aux prises
ces deux grandes âmes s'achève sur la soumission chrétienne d’Abélard à la Providence dans
la joie du sacrifice, et sur l'acceptation stoïcienne d’Héloise selon les modèles classiques qu’en
avaient laissés Sénèque et Lucain.” Gilson: Héloïse et Abélard, 107-108. Mischnél a német for¬
dítás szerepel az 539. oldalon. Jegyezzük azért meg, hogy Gilson — franciäs — stilusmüvészete
épp oly kiemelkedő, mint Misch németje. Miután Abélard a szó testi értelmében egyszer elcsá¬
bította, itt most ugyanazt a séduire igét használja a keresztényi szeretet magasztos eszményének
összefüggésében, rávetítve mintegy az Abélard-t bensőleg átalakító, vagyis az elbeszélésében
megmutatkozó új identitást létrehozó megtérést Héloise-nak az addig velük történtek nyomán
kiformálódott és általa elbeszélt identitásra, amelyre Abélard identitás-narratíva ajánlatának
semmilyen hatása sem mutatkozik. Ez kettejük nagy viadala, s a levelezés tétje.
22
©
e 131"