Page 128 [128]
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET
a vallomástól csak keményebb hangvételt kapnak, visszamenőleg érvénytelení¬
ti szerelmét, pusztán csak testi vágyainak tulajdonítja mindazt, ami közöttük
korábban történt. Egyedül Krisztus szerette Héloise-t, ezért kell neki is őhozzá
fordulnia az Abélard iránt érzett szerelemmel, Krisztus menyasszonyává válva.
Az utolsó levelek pedig már az apácaközösség vezetésének gyakorlati kérdé¬
seiről szólnak, Abélard tanácsokat ad, mint ahogy liturgikus énekek szövegét és
zenéjét is megalkotja számukra és személyesen is felkeresi őket.
Eközben teológiai munkáit Bernát elítélteti a soissoni zsinaton — amelyen
jelen volt a Júdás/Hermann történetben a premontrei rend megalapítása révén
komoly szerepet játszó Xanteni Norbert is. Abélard erre Rómába indul a pá¬
pához apológiájával, de csak Cluny-ig jut el, már betegen. Petrus Venerabilis
jóvoltából ott töltheti el utolsó hónapjait, a beszámolók szerint példás szerzetesi
jámborságban.
Abélard történetének feldolgozása jól példázza, hogy az „öneletiräs” nem egy¬
szerűen valami készen kapott szövegkorpusz Misch számára, hanem jelentős
mértékben maga definiálja az ennek körébe vonandó szövegeket. Goethe után
már hiába írnak formálisan önéletírásokat, ezek már nem tanúskodnak számára
nagyformátumú személyiségekről, mint ahogyan más korokban viszont erről
vallanak a formálisan nem feltétlenül önéletírás karakterű szövegek is. Misch
nem csupán a Szerencsétlenségeim történetét elemzi, hanem bevonja az Héloise¬
zal folytatott levelezést is. Tehát ebből a szempontból valamiképp párhuzamos
önéletírásként vizsgálja az egész korpuszt.
Filológiailag gondosan jár el, áttanulmányozza a számára rendelkezésre álló
szaktanulmányokat, melyek komoly kételyeket fogalmaznak meg a levelek szer¬
zőségével, akár hitelességével kapcsolatban. Ő maga végül alapvetően a hitelesség
mellett foglal állást, de nem abban az értelemben, mintha a levélváltás valóban
úgy, abban az időrendben zajlott volna, amelyről a mai szövegek tanúskodnak.
Sokkal inkább egy különböző időpontokban írt levelekből végső szerkesztés
folyamán összeállított korpusznak tekinti a levélfüzért, némiképp azzal rokon
módon, ahogyan Schmitt teszi érvénytelenné a mai értelemben vett szigorúan
egyszemélyes szerzőséggel kapcsolatos elvárásainkat a 12. századi kontextusban.
Valószínűsíti, hogy bár nem Abélard írta az Héloise neve alatt fennmaradt leve¬
leket, de ő volt az egész korpusz végső szerkesztője, aki nem feltétlenül azt tekin¬
tette feladatának, hogy bemutassa, wie es eigentlich gewesen. Sokkal inkább antik
e 127 +