Oldal 108 [108]
OCR
A GOETHE-DILTHEY-BURCKHARDT-SZÄL Amilyen egyertelmü e sorok olvastän Misch vonzödäsa az „arisztokratikus batorsaghoz”, épp annyira látványos a demokratikus-polgari bätorsäg produktumaival foglalkozó szociológia kimetszése a szellemtudományok köréből. Így aztán az általa vizsgálandónak tekintett önéletírások köre csakugyan lezárul alapvetően a Költészet és valósággal, amiből egyértelműen következik, hogy amit a személyiség méltóságáról való tudat demokratizálódásának lehetne nevezni, az kívül marad az európai kultúra Misch számára jelentősnek tűnő fejleményeinek körén. Ez a sajátos állásfoglalás egyfelől rámutat az autentikusságot mindenképp megmentendőnek ítélő heideggeri elgondolás rokonságára a misch-ivel, másfelől sajátos kettős fényben láttatja az ebben az időben szintén Göttingenben működő Plessner viszonyát ehhez a Dilthey-Misch-hagyományhoz. Ahogy korábban láttuk, módszertanilag példaértékűnek tekinti Plessner a Dilthey-Misch-vonalat, ám az általa is művelt szociológia és antropológia értéksemleges attitűdje aligha tűnhetett összebékíthetőnek Misch-nek ezzel az arisztokratikus beállítódásával."? Bollnow említi egy helyütt, hogy Plessner elmondta neki, nem nagyon volt Misch és őközte személyes kontaktus még göttingeni éveikben sem. Innen nézve ez nem is tűnik igazán meglepőnek. Az arisztokratikus beállítódás persze valóban az autentikusság értelmében veendő, nem valamiképp az örökletes arisztokrácia értelmében. Misch fel is sorolja, kiket tekint az öneletiräsok „magaslatähoz” (Höhenlage) tartozöknak: Abelard-töl es Dantetöl Strindbergig és Gorkijig"" terjed a nevsor. „[K]öltök, gondolkodók, kutatók, szentek" alkotják az önéletírók arisztokráciáját, akiknek az , ezeréves" európai kultúrában megjelenő sokaságához képest korábban — Augustinus kiemelkedő művén kívül -— csak néhány említésre méltó , arisztokratával" találkozunk: a Brutus-t író Ciceróval, az elmélkedő Marcus Aureliusszal, , Nazianszoszi Gergely spekulatív lírájával"."" A politikai önéletírásra kivételként tekint Misch, amely minden korban és minden nemzetnél eljutott bizonyos magasságokba — ám a ,,tomegesedést” itt is regisztrálja. Szintén külön alfajként említi a , szerzői önéletírást", amelynek a vallási 13 Nem láttam még nyomát annak, hogy Misch-t foglalkoztatta volna a Hochschule für die Wissenschaft des Judentums vagy a zsidóság tudományos életének más fóruma. Ennek ellenére álláspontja nem idegen Leo Strauss álláspontjától az értéksemlegesség társadalomtudományi követelményének Max Weber-i ideáljával szemben. Ettől persze nem kevésbé igaz, hogy alighanem az ellenkező irányban fogalmazta volna meg a Strauss-tél Gerhard Kriigernek irott mondatot: „die Tatsache sei nicht gleichgiiltig, dass ich, vor die Frage gestellt, welcher Nation ich sei, antworten wiirde: Jude und nicht Deutscher” („[...| nem közömbös az a tény, hogy ha szembesitenének a nemzetiségemre vonatkozó kérdéssel, azt válaszolnám: szsidóx, nem pedig azt, hogy »német«”). 54 A korábbiak olvastán persze kissé nehéz elgondolni, hogy hogyan kerülhetett volna be Gorkij az elemzett önéletírók körébe, csakúgy, ahogyan a más összefüggésben említett Balzac vagy Zola esetében is el lehet ezen gondolkodni. 15 Misch: Geschichte der Autobiographie, Zweiter Band, 9. e 107 "
