Seite 101 [101]
OCR
A GESCHICHTE DER ÁUTOBIOGRAPHIE RÉTEGEI Ugyanakkor ez a szoros élet-anyag-forma összefüggés nem jelenti azt, hogy az önéletírás közvetlenül felhasználható volna történeti forrásként — annak ellenére, hogy az emberismeret objektivitása szempontjából felbecsülhetetlen értékűnek tartja az önéletírásokat, s annak ellenére, hogy Misch később is fenntartja tézisét az önéletírás speciális igazságigényének jogosultságáról. Mihelyst önéletírásban mondatik ki egy tény, rögtön veszít tisztán történeti igazságértékéből. Különösen a belső vallási tapasztalatról szóló beszámolók adnak okot kételyekre, mert bizonyos, hogy a szerző a fejlődése végén elért teljes individualitásból visszatekintve ad értelmet a korábbi élményeknek, tapasztalatoknak — s Misch szerint pont ebben rejlik az önéletírás ereje. A felfokozott átélés nem hagy teret az irodalmias stilizálásnak, és életkategóriákat tár fel, nem pedig irodalmi formákat — persze mindig hozzáteszi, hogy csak az igazán nagy művek esetében, amelyeknek igazi stílusuk van, nem irodalmiasan stilizáltak. Egy összefogott előadásmódú bekezdés tartalmazza azt, amit Misch ebben az összefüggésben perdöntőnek tekint az objektivitás szemszögéből: Ám ahol az önéletírás önerőből, jelentős személyiségekből kiindulóan az életből önállóan alakul, a reprezentáció igen magas fokú művészetét hozza el: a korszakok szellemi alakulatának ábrázolódása egy az átlag fölött álló ember stílusában, aki maga is hozzájárul a korszak lelkének megteremtéséhez. Az embert a nagy individuumok művészetében tanulmányozni - ez az a mag, amelyen a tudományos elemzésnek próbára kell tennie történeti-pszichológiai eszközeit, nehogy eltűnjön előle az individualitás a típus mögött, nehogy egyedi vonásokká oldódjék fel az individuális, nehogy a művészi vagy metafizikai utánélés tartományában ragadjon, kiszakadva a tárgyszerű felfogásmódból. [...1 Ám egy alkotás vagy főképp egy önéletrajzi műalkotás belső formájában a személyiséget egészként láthatjuk és tapinthatjuk, [ugyan] nem lényegi alapjában, ám életteli és mégis szilárd alakjában, és a stílus így, egészként megragadva és leírva képes arra, hogy tárgyszerű, bizonyítható leképezését adja az individualitás szerkezetének." 18 2 „Aber wo die Selbstbiographie aus eigenen Kräften von bedeutenden Persönlichkeiten aus dem Leben selbstständig gestaltet wird, bringt sie eine höchste Art von Repräsentation: die Darstellung der Geistesverfassung der Zeiten in dem Stil eines überlegenen Menschen, der selbst an der Seele der Zeit mitschafft. Den Menschen in der Kunst des großen Individuen studieren — es ist der Kern, an dem die wissenschaftliche Analyse ihre historisch-psychologische Mittel erproben muß, daß ihr die Individualität nicht vor dem Typus verschwinde, in einzelnen Züge der individuellen Psyche sich auflöse, oder einer objektiven Auffassung entnommen, im Bereich der künstlerischen oder metaphysischen Nacherlebens verbleibe. [...] Aber in der inneren Form eines Werks und eines autobiographischen Kunstwerks zumal ist die Persönlichkeit als Ganzes zu sehen und zu tasten, nicht in ihrem Wesensgrunde, aber als lebendige und doch feste Gestaltung, und der Stil so als Ganzheit gefaßt und beschrieben, vermag ein objektives, demonstrierbares Abbild von der Struktur der Individualität zu geben.” Uo., 6. A kesöbbiekben + 100 +
