OCR Output

GEORG MISCH ÉLETÚTJA, MUNKÁSSÁGA

és megértésének-értelmezésének individuális törvénye van, másrészt attól, hogy
mindig megmarad egy reziduum, amely nem meríthető ki az előzetes észszerű
tervezés, illetve atudományosan racionális vizsgálat révén. Az individuum meg¬
értésének megvan az az irracionális mozzanata, amely a megérteni kívánt indivi¬
duum Einheitsgrundjának, egységet biztosító alapjának feltárulását, megvilágo¬
sodását (sich erhellen) jelenti. Ez a feltárulás azonban elmaradhat, ha a megértő
(der Verstehende) nem jutott elég messzire abban, hogy egy individuumhoz
sablonjai hátrahagyásával lépjen közel — vagy a megértendőben is rejlhet hiba:
ha az individuum elrejtőzött önmaga elől, ha nem jött tisztába saját , démonával",
s így látszólag ellentmondások között őrlődik.

Itt található az egyik pont, ahol Misch Goethét tekintélyként vonja be az ér¬
velésbe: van olyan , tiszta középpont" (reiner Mittelpunkt), ahonnan kiindulva
legalább fokozatosan harmóniába olvadnak/olvaszthatók a személyiséget alkotó
részek, bármennyire is ellentmondónak látszanak is a felszínes, illetve mélyre
hatolni képtelen pillantás számára.

Ugyanakkor a gondolatvezetésbe már korábban beszivárgott normatív nyel¬
vezet, amely , valódi" és ,nem valódi" (echht—unecht) között tett különbséget,
s amellyel kapcsolatban felhívtuk a figyelmet a heideggeri Eigentlichkeit—
Uneigentlichkeit párral való rokonságra, itt kibővül a , belső őszinteség" (innere
Aufrichtigkeit) kifejezéssel, amely olyan erőt jelöl, mely képes a , nem valódit"
kitaszítani magából. Különösen érdekes, hogy a Dasein kifejezés mennyire nor¬
matív tartalommal töltve jelenik meg az írásnak ezeken az utolsó lapjain. Beszél
Misch például titkos, geheimes Daseinról, amikor pedig arról ír, hogy az ember
át kell képezze (Durchbildung) individualitását személyiséggé — abban az ér¬
telemben, hogy minden egyedi létező individuum, de ennél lényegileg többet
kell tennie azért, hogy emberi individuum és személyiség legyen -, akkor azt is
írja, hogy lehetséges nem megfelelően végezni el e feladatot, s ezt úgy is meg¬
fogalmazza, hogy nem nő fel Daseinjához. Vagyis Mischnél is terminus értékű
ezeken a helyeken a Dasein, csakúgy, mint majdan Heideggernél lesz. Ellentétben
azonban Heidegger szóhasználatával, a Mischnél megjelenő terminológiai hang¬
súlyt vagy személyiségontológiainak nevezhetnénk (ahogyan korábban tettük),
vagy úgyszólván fundamentáletikainak. Misch ráadásul azt a heideggeri szálat,
amellyel a teoretikus-szellemi létmódot leértékeli, nemcsak a majdani elemző
könyvben illeti kritikával, hanem már mintegy ante litteram elutasítja, éppen¬
séggel az ellenkező attitűd hangsúlyozásával.

Egyszer s mindenkorra megmarad azonban a szellemi összefüggésekben élő alkotó
ember előnyeként, hogy még ha nem nőtt is fel a létezésmódhoz, sajátos lényét még ak¬

koris szilárd alakra hozhatja az alkotásban; ezért nem csupán a magánügyek elleni tá¬

+ 62 +