OCR
7. Ez után következik, hogy a gyümölcsfákat, azért, hogy egyáltalán gyümölcsöt hozzanak vagy hogy bővebben teremjenek, a gyökerüknél szalmából font koszorúval körülkötik. 8. Miután ecetet vásároltak, abból egy keveset a tűzre loccsintanak, hogy az ecet a tűz erejéhez hasonló erőt nyerjen. 9. Ha nem terem az uborka, abból a szerfölött babonás megfigyelésből, hogy később bővebben teremjen, az uborka virágocskáit lecsípik. Az első termést ugyancsak, és ezeket, tisztesség ne essék, az este hazajövő disznók eleibe vetik, hogy megegyék. 10. Következik még, hogy a méhek első tavaszi kiengedésekor, talán azért nem néznek fel az égre, nehogy a méhek elhagyva lakhelyüket, vagy amikor párosodnak, az erdőbe vegyék be magukat. 11. Láz ellen egy cédulát függesztenek a nyakukba, mely cédulára bizonyos szavakat és nem tudom, miféle számokat írtak, és így a folyóhoz mennek, a folyó partján le és fel futkosnak néhányszor, s végül miután bizonyos szavakat mondanak, azt a cédulát a folyóba vetik és hazamennek, azzal a meggyőződéssel, hogy a lázat ezzel elűzték. 12. Továbbá értesültem arról a praktikáról is, hogy a gazda, amikor először megy a földjére vetni, senkinek semmit nem ad; amikor pedig hazajön a mezőről, az ekevasára bármi kis mennyiségben ráragadt földet nem a mezőn, hanem saját udvarán kaparja le, abból a babonás vélekedésből, hogy ezáltal a földjei termékenyebbek lesznek, sokkal bővebben teremnek majd, és valamely ártó varázslat sem tudja majd azokat terméket lenné tenni. 13. A tyúk költeni való tojását a jobb keltetés érdekében páratlanul teszik a kotlós alá. 14. Azon kívül az épp most kiköltött kiscsibéket a gazdasszony a házba beviszi, valamely fazékba teszi, majd a fazékból kiveszi, megjelöli őket sűrű keresztekkel és ráolvas: kés és fazék legyen a halálod. 15. Azt is megfigyeltem, hogy a holttest sírba tétele után, de a teljes elföldelés előtt elemózsia gyanánt egy tyúkot adnak át egymásnak a síron kersztül, miután abba a tetemet leeresztették, ami szintén a babonaság egy fajtájának látszik előttem. 16. Ha a szemen valami hályog keletkezik és azt eltakarja, és így a szem rossz állapotba jut, ráolvasásokat és amuletteket keresnek, mint több más esetben, hogy ebből a betegségből kigyógyítsák. 17. Ha valakinek a szemét olyan baj érte, amit közönségesen tyúkvakságnak neveznek, azt abból eredeztetik, hogy amikor beesteledik, a szem látása meggyengül és keveset vagy semmit sem lát éjszaka, éppúgy, mint ahogy a tyúk sem lát éjszaka idején; mely betegség meggyógyítására két igen hathatós gyógyszer alkalmazását figyeltem meg, melyek mindketten a babonaság egy fajtáját hordozzák magukkal: 1. a betegnek fekete bárány veséit kell enni, kiváltképp húsvétkor; a másik módszer, hogy az ember valamely vízzel telt edényt reggel a tyúkólba tesz, s majd ezzel a vízzel mosogatja a szemét; ha ezt háromszor, vagy többször is ismétli, ezeknek a gyógymódoknak az alkalmazásával a látása helyreáll. 202