OCR Output

sára.""? Abban is volt még valami optimizmus, amikor Eder saját kéziratainak kataló¬
gusát összeállította, és a Brukenthal-féle babona-ankétot, amelyet ő is tévesen II. József
parancsának tudott be, Lueder munkájára hivatkozva"? a statisztikai művek közé so¬
rolta. A luederi műnek azon az oldalán, amelyre Eder utalt, a középkori barbárság,
önkény és sötétség ecsetelését találjuk, a következő oldalon pedig a felvilágosodás sö¬
tétségoszlató hatásának dicsérete áll."" A babona-ankét még erről a sötétségről és osz¬
latásának szándékáról szól. Kérdés: hogyan került Eder birtokába?

1816-ban Kazinczy Ferenc azt a pletykát csípte fel Nagyszebenben, hogy , Eder meg¬
lopta a Bruckenthali Bibliotheca kézírásait, s ezen kézírások a Muzéumba mentek ál
tal," mármint a Széchényi Könyvtárba. Ez a lopás-pletyka aligha lehet igaz, a kézira¬
tok többsége az ő keze alól került ki. És bár a szabadkőműves páholy anyagát átadták
Samuel Brukenthalnak, hogy őrizze meg a Könyvtárában," Edernek saját szabadkő¬
műves beszédeit joga volt megtartani. Viszont kétségtelen, hogy Eder elégedetlenkedett
a nagyszebeni állapotokkal. Meg is irta Engelnek, amikor Brukenthal Sámuel meghalt,
hogy „könyvtära most legalább sokáig zárva lesz. Bár a helyzet nem lesz rosszabb, mint
korábban volt. Ő úgy tartotta a könyvtárat, mint a lovait. Ő maga nem lovagolt, de
mást sem hagyott lovagolni, csak parádézni mutogatták azokat. Ő hitbizományt és ma¬
jorátust alapított. Ez - gondolom - nem fogja a zárlatot feloldani, bár az szemben áll
a szászföldi tulajdonviszonyok természetével, hogy abból örökiséget csináljanak. Az
öreg elég gonosz volt annak kinyilvánítására, hogy a comest, unokaöccsét IBrukenthal
Mihályt], mivel ez egyáltalán nem volt olyan intoleráns szász, mint ő, teljességgel kizár
ja. 77 Eder termékeny munkakapcsolatban allt Brukenthal Mihallyal. 1790 augusztu¬
sában fel is kereste a feleki családi kastélyban, és látogatását naplóban írta le. Azt is,
amit vendéglátója mesélt saját látomásáról, amelyben apósa halála után volt része.
, Abban a pillanatban, amikor kiadta a lelkét, kétszer kopogott az ajtaján", és aztán
,egy helyen egy vámpír nyomait látta?. És ennek hallatán Eder is felindult: , Istenem!
Milyen igaz az, amit Hamlet Shakespeare-nél mond: »Eg és fold között sok olyan dolog
van, amiröl filozöfiänk mit sem tud.« Es ezt sohasem fogjuk megtudni? Nincs egyetlen
olyan tudomäny sem, amit olyan szorgalmasan nem tanulmänyoztam volna, mint
a pszichológia, és ebben, azt hiszem, most némi haladást tettem, a látomásokról szóló
beszédeket már távolról sem tartom olyan nevetségesnek, mint valaha."" Talán egy
ilyen beszélgetés után adta neki Brukenthal Mihály a babona-ankét anyagát. De az is
lehet, hogy máskor, mert kapcsolatuk nem szakadt meg. líz év múlva Eder olyan ész¬

HZOSZKK, Fol. Lat. 1678. 109-110.

*3 OSZKK, Quart. Lat. 10. 58.

#4 August Ferdinand Lueder: Einleitung in die Staatskunde I. Leipzig: Crusius, 1792, 228., 229.

#5 Kazinczy Ferenc levelezése XIV. Szerk. Váczy János. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia,
1904, 248.

476 Sibiu, Arhivele Statului, A 6-8, 260. 74.

4 OSZKK, Levelestar: Eder levele Engelnek, 1803. apr. 19.

*8 OSZKK, Quart. Germ. 18. 16v - 17.

120