Oldal 109 [109]
OCR
kedett és tisztességnek tekintette, ha legalább névleg született római". A román nemzeti történelem a mítosz világába nyúlik. A trójai háborúval kezdődik, majd Róma megalapításával folytatódik, Daciában pedig Iraianus hódításával. A Supplex persze nem kalandozott el az idők ködében, mint például Samuil Micu idézett rövid román története. Nem emelte dogmává a római vértisztaságot, mint Petru Maior 1812-ben Budán kiadott összefoglaló műve, A románok eredetének története Daciában, mely mű nemzedékek bibliája lett. A vérdogmának hódoló szerző azt állítja, hogy a rómaiak könyörtelenül kiirtották a dákokat, ugyanakkor a barbárokkal békésen együtt éltek." A formális logika szabályai szerint tehát a barbárok humánusabbak voltak, mint a rómaiak. A felvilágosodás szellemének az felelt volna meg, ha a rómaiak humanizmusa kerül előtérbe, a vértisztaság bizonyítása azonban mindent maga alá rendelt. A vérdogma, a történelmen ,a történelem révén vett reváns" - hogy Lucian Boia találó kifejezésével éljünk -, nem ismert kegyelmet." Mindez jelzi, hogy Eder milyen darázsfészekbe nyúlt bele. És ezt nem is kesztyűs kézzel tette. Eder a leghatározottabban az 1744-es törvény alapján állva nyilatkozott, és elöljáróban már azt idézte az Abprobatákból, hogy a románok ,sok helyeken majd nyilvánvaló erőszakkal élődnek a többi nemzeteken és azoknak hatärin”. Ugyanakkor úgy velte, hogy „a mi idönk emberbarätsägänak” szellemében ítélkezik. És olykor még gúnyolódott is; például amikor a Supplex azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség román , negyedik nemzetiségre", hanem csak annak elismerésére, ami volt, ,országlakó nemzetként" való elismerésére, tehát - élcelt Eder ,az éleselméjű" követelésen -—: ,nem kell negyedik nemzet, mert már van". A Subplex Anonymus krónikájára hivatkozott: eszerint miután a magyar vezér, Iuhutum (azaz Töhötöm) legyőzte a románokat, és vezérük, Gelou (azaz Gyalu) elesett a csatában, a románok önként jobbjukat adták a magyaroknak, tehát - hangsúlyozza a Supplex - a romanok és a magyarok elismerték a korábbi szerződések érvényét, mert ha nem így lett volna, folytatják az egymás elleni hadakozást. Eder szerint Anonymus krónikája megbízhatatlan forrás, és a hivatkozott hely csak azt jelentheti, hogy a románok uraikként ismerték el a magyarokat. A románok egyébként nem tehették ki a lakosok többségét, mert ha a dákok között meg is húzhatták magukat rómaiak, a románok nagy tömegben azután jöttek délről Erdélybe, miután itt a magyarok uralma már megszilárdult. Ami pedig a Supplex azon érvét illeti, miszerint az 1437-es parasztfelkelés egyik vezetőjét, Vajdaházi Nagy Pált a magyar és román országlakók zászlósának nevezték, és ez a két nemzet egyenjogúságára utal, Eder úgy vélte, Vajdaházi Nagy Pál nem a karok és rendek, hanem csak a dézsmaköteles pa#4 Samuil Micu: Scurtä cunostintä a istorii rominilor. Szerk. Cornel Cimpeanu. Bucuresti: Editura Stiintificä, 1963, 4. #5 Petru Maior: Istoria pentru inceputul romdnilor in Dacia. I. Szerk. Florea Fugariu. Bucuresti: Albatros, 1971, 100., 127. “Lucian Boia: Romdnia. Tard de frontieré a Europei. Bucuresti: Humanitas, 2002, 28. 47 Supplex, 1971, 49. 108
