Oldal 102 [102]
Viszont Eder mélyen hitte, hogy a szabadkőművesség hatékonyabban segíti elő az em¬
beriség tökéletesítését, mint maga a kemény államhatalom. Mert ,ilyen társaságtól
a vallás Istenhez méltó fogalmak és igaz erkölcsi elvek kiépülését várhatja, az állam
a mélyen gyökerező politikai előítéletek szétzúzását és nemesebb nemzeti szellem kiala¬
kítását, az államigazgatás tagjai között semmilyen más eszközzel elérhető egyetértését,
végül a nagylelkű hazafiak egyesülését, a nyilvános, a közjót célzó intézmények felállí
tását.. Ugyanakkor József császárnak fejezte ki háláját, holott ez — csipkelődő rendele¬
tével - a szabadkőművesek tevékenységét is korlátozta, hogy jobban ellenőrizhesse őket.
De hát a császár uralkodása oly ígéretesnek indult, és az ő hatalma biztosított védelmet
a lehetséges reakció ellenében. Ezért Eder még valóságos ódát zengett. Íme az ederi köl
temény egyik szakasza:
Köszönjük Neked, hogy a fenyegető veszélyektől szabadon
A Rend újabb bátorságot nyert,
Hogy mi, elnyomott rabszolgák, mik voltunk,
Újra szabad polgárok vagyunk.
Eder és szabadkőműves társai nem egyszerűen azt érezhették, hogy valami világi hata¬
lom alól szabadultak fel, inkább a középkoriasnak vélt egyházi lelki befolyás alól.
A szabadság az önkifejezés szabadsága, és integráció a lét nagy láncolatába. Eder
úgy mélyedt el a növény- és ásványtanban, hogy a jénai minerológiai társaság is tagjá¬
vá választotta, ő maga pedig a világot is másképpen látta. Mert - mint ugyancsak 1789¬
ben, a päholyülesen hangoztatta - a kutató , látja a dolgok megszakítatlan láncolatát,
amint ez átfogja a földgolyót, egészen annak belsejéig és az óceán mélyéig, majd újra
kiemelkedik a légbe, amíg el nem tűnik az égi szférák játékterében". A kutató , minden
testet egymáshoz láncolva lát, és csak az ezt éltető erő tűnik számára e láncolaton kí
vülinek". Ez az erő Isten, akit valóságos himnuszban köszöntött:
Oh, Teremtő! amit látok, mindenhatóságod műve,
Te vagy a természet lelke;
A csillag pályája és fénye, a nap ragyogása és ereje
A Te kezed munkája és nyoma.
[...]
Oh, felfoghatatlan! En korlátaim között maradok
Te nap elvakítod gyenge fényemet,
És amikor az ég maga magáért köszönetet mond,
Nem szorul egy féreg dicséretére.
95 OSZKK, Quart. Germ. 454. 10., 15.
© OSZKK, Quart. Germ. 454. 1., 5-6.
101